Új tagjai vannak a kisebbségi bizottságnak

Pozsony |

<p>Részben megújult a kormány kisebbségi bizottságának összetétele, legalábbis a magyar tagok esetében. A tegnapi választó közgyűlés Szekeres Klaudiát, Tokár Gézát, Bárdos Gyulát, Tóth Tibort és Bauer Editet választotta meg a magyar kisebbségnek fenntartott 5 helyre.&nbsp;</p>

Szekeres, Bárdos és Tokár már az előző választási időszakban is tagja volt a testületnek, a korábbi tagok közül Orosz Örs és Masszi János már nem jelöltette magát a bizottságba. Az öt helyre összesen heten jelentkeztek, a kisebbségi szervezetek képviselői közülük választották ki 5 embert. A tagok mellé tegnap 5 póttagot is választottak, akik a rendes tagok akadályoztatása esetén képviselhetik a kisebbséget a bizottságban. A 22 tagú testületben 13 kisebbség képviselői vannak jelen. A legtöbb tagot a magyar kisebbség választhatja, ám minden kisebbségnek csak egy szavazata van, függetlenül a képviselők számától. A feladatuk a kormány elé kerülő, a kisebbségeket érintő anyagok véleményezése. A közgyűlést minden kisebbség esetében külön hívják össze – a magyar kisebbségét már hétfőn –, Bukovszky László (Híd) kisebbségi ügyi biztos tervei szerint július közepéig minden közgyűlés lefolyhat. A bizottság elnöke a mindenkori kisebbségi ügyi biztos. (lpj) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?