Júliusban megújul a kisebbségi bizottság

Pozsony |

<p>Új kisebbségi bizottságot választhatnak majd július elején a kisebbségi szervezetek képviselői. A jelöltállítást várhatóan június elején hirdeti ki Bukovszky László (Híd) kisebbségügyi kormánybiztos.</p>

„Legkésőbb június elején szeretném közzétenni a felhívást, amely alapján a szervezetek regisztrálhatják magukat, és megtehetik jelöléseiket a kisebbségi bizottság tagjaira” – tájékoztatta lapunkat Bukovszky László a kisebbségi bizottság tegnapi ülése után. A bizottság összesen 13 kisebbség képviselőiből áll, és a kormány tanácsadó szerveként működik. Ugyan a tagjainak száma részben tükrözi a kisebbségek számarányát, a magyar kisebbség öt taggal van benne jelen –, de minden kisebbségnek csak egy szavazata van. Ezt a rendszert még az előző, egyszínű Fico-kormány idején vezette be az akkori kisebbségi ügyi biztos, Mária Jedličková, és azóta sem sikerült ezt megváltoztatni.

„Azért is fontos a bizottsági tagok mielőbbi megválasztása, mert a testület egy tagot jelöl a Kisebbségi Kulturális Alap felügyelőtanácsába, amit július végéig meg kell tennie” – magyarázta Bukovszky.

A jelölések után a jelöltállító szervezetek képviselői közgyűlésen választják meg a bizottság tagjait. „Minden szervezet annyi tagot jelölhet, amennyi az adott kisebbség tagjainak száma a testületben, vagyis a magyar szervezetek öt személyt jelölhetnek” – mondta a kisebbségi ügyi biztos. A korábbiakhoz képest könnyíteni akar a jelölésen, a jelölteknek nem kell „motivációs levelet” írniuk, nem kell tervet készíteni a bizottságban betöltött szerepükről. „A jelölteknek a jelölő szervezeteket kell meggyőzniük, ha azok garanciát látnak a jelölt személyében, akkor az én hivatalomnak nincs miért ellenőriznie a jelöltet” – magyarázta Bukovszky. A közgyűlést minden kisebbség esetében külön hívják össze, a biztos tervei szerint július közepéig minden közgyűlés lefolyhat, vagyis addigra megválaszthatják a testület új tagjait.

A bizottság tegnap elfogadta a kisebbségek helyzetéről szóló jelentést, amelyet a biztos hivatala minden évben elkészít. „A 2016-os évre vonatkozó jelentést komolyabb észrevételek nélkül fogadta el a testület” – tájékoztatott a biztos. A jelentés ezt követően a kormány elé kerül, amely várhatóan a következő hetekben elfogadhatja azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?