Új szabályok a képviselők számára

Pozsony |

<p>A parlament tegnap megtörte az elnöki vétót, és újra megszavazta a házszabályt. Ezentúl tilos lesz transzparensek, röplapok használata a plénumban, és korlátozzák a képviselők hozzászólásának időtartamát is.</p>

Tegnap újra megszavazta a kormánytöbbség a köztársasági elnök által megvétózott házszabályt. Andrej Kiska köztársasági elnök a törvény elutasítását kérte, mivel szerinte a törvény elfogadásának a módja arra enged következtetni, hogy „a módosítás az aktuális kormánytöbbség politikai nyomásgyakorlásának a része, amelynek célja az ellenzék hatékony politizálásának korlátozása”.

Az új házszabály ugyanis megtiltja az ellenzék által annyira kedvelt transzparensek, röplapok, „performanszok” használatát az ülés közben, emellett nem lehet majd videofelvételt készíteni az ülésen történtekről. Tilos lesz a telefonhasználat, és nem lehet majd enni és inni sem az ülésteremben.

Az ellenzék bírálta azt a rendelkezést is, amely korlátozza a képviselők felszólalási idejét, de korlátlan időt hagy a köztársasági elnöknek, a kormányfőnek és a házelnöknek. A parlament alelnökei és a kormánytagok 20 percig beszélhetnek majd. A miniszterek kivételt kapnak akkor, ha a képviselők a leváltásukról vitatkoznak – akkor időkorlát nélkül szónokolhatnak. A képviselők egy napirendi ponthoz két alkalommal szólhatnak hozzá: az írásban történt bejelentkezés esetén 30 percig, a szóbeli bejelentkezés esetén pedig 10 percig beszélhetnek. Andrej Danko szerint a módosítás megfogalmazása során uniós tagállamok szabályzataiból indultak ki. Igor Matovič (OĽaNO) szerint viszont az új házszabály „lábbal tiporja az alkotmányt”. A jogszabály kihirdetése napján lép életbe, tehát várhatóan már a következő ülésen érvényes lesz. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?