Új óvodák nyílhatnak

Pozsony |

<p>A kormány bővítené az óvodák kapacitását. Az oktatási minisztérium 10 millió eurót különített el erre a célra: januártól pályázhatnak az önkormányzatok és a fenntartók.</p>

Kevés az óvoda, tavaly csak az óvodáskorú gyerekek 87 százaléka volt ovis – derül ki a kormány által tegnap tárgyalt elemzésből. Míg tíz évvel ezelőtt 1700 óvodai kérelmet utasítottak el az intézmények, addig tavaly már 9700 gyerek maradt otthon. Az ok: a 90-es években drasztikusan visszaesett a születések száma, aminek hatására sok intézményt felszámoltak, ám 2005 után ismét megnőtt a születések száma, amire az önkormányzatok nem voltak megfelelően felkészülve.

A probléma főként Pozsony megyét érinti, elsősorban a fiatalok nagyarányú bevándorlása miatt. Az elutasított óvodai kérelmek nem egész fele erre a megyére esik, ám az összes többi régió is érintett, igaz, jóval kisebb mértékben. Szakértők szerint a másik probléma, hogy a szegregáltan élő romák java része nem járatja óvodába gyermekét – igaz, ők ebben a statisztikában nem szerepelnek, mivel nem is kérvényezték a beíratást.

„A kormány az óvodák fejlesztését az egyik fő prioritásának tartja” – mondta tegnap Juraj Draxler oktatási miniszter. A cél, hogy 2020-ig a 4–6 éves korú gyerekek 95 százaléka óvodába járjon. A tárca jövőre 10 millió eurót különített el erre a célra, a fenntartók – ezek jellemzően a helyi önkormányzatok – különféle módon használhatják fel az elnyert támogatást: hozzáépíthetnek az óvoda épületéhez, óvodává alakíthatják az alapiskola egy részét, felújíthatják a korábban bezárt óvodákat, vagy akár teljesen új óvodát is építhetnek. Kérdéses, a 10 millió euró elegendő lesz-e erre a célra.

A tárca által készített elemzés alapján egyébként úgy tűnik, a probléma csak átmeneti jellegű. A Demográfiai Kutatóközpont (VDC) előrejelzése alapján ugyanis a következő pár évben már stagnálni, esetleg kissé csökkenni fog a születések száma, 2020-tól pedig radikális zuhanás várható. Míg 2020-ban 60 ezer ötéves gyerekkel számolnak, addig 2025-re számuk 53 ezerre esik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?