Új időknek új dalaival – a felvidéki magyar érdekképviselet megújításáról

Az április elején indult, a felvidéki magyar politika jövőjéről szóló vita kezdete óta világossá vált, hogy a májusi EP-választás eredményeként 15 év után nem lesz képviseletünk Brüsszelben. Ez a kudarc szükségszerűen érdekképviseletünk újragondolására késztet minket a 2020-as parlamenti választás előtt.

Az EP-választás során többévnyi rossz gyakorlat „csúcsosodott ki”, hiszen a magyarlakta régiókban az elmúlt években rendre alacsonyabb volt a választási részvétel, most pedig ez volt a döntő tényező. Bár az MKP nagyon közel járt a küszöb átlépéséhez, és jelentősen növelte szavazatait az 5 évvel ezelőtti eredményekhez képest, a magyalakta területeken alacsonyabb részvétel miatt nem tudta teljesíteni a bejutási küszöböt. A Híd ezzel egy időben megsemmisítő vereséget könyvelhetett el, Bugár Béla márciusi, államfőválasztáson elszenvedett kudarca után a maffiakormányban szerepet vállaló vegyes párt kezdi teljesen elveszíteni választóit.

Az EP-választás előtt és különösen kudarca óta egyre többen fogalmazzák meg különböző fórumokon azon nézetüket, miszerint külön utakon szinte bizonyosan parlamenti képviselet nélkül maradunk 2020-ban.

Változó társadalom, változó igények, változó politika

Az utóbbi években a felvidéki magyar politika elkényelmesedett. A politikai képviselet módja és módszerei, de a választók igényei is megváltoztak, és mi nem tudtunk velük változni. Ahogy Mózes Szabolcs hozzászólásában is írja, leragadtunk az 1.0 verziónál, nem tudtunk frissíteni. Változás kell a módszerekben, személyekben és a tartalomban. Ez persze szoros összefüggésben állhat azzal is, hogy az MKP-nak nincs egy olyan agytrösztje, amely segítene a tartalom kialakításában (ez továbbra is nyomasztó hiányosság a felvidéki etnikai politikában!).

Ahhoz, hogy újra meg tudjuk szólítani a választóinkat, különösen a fiatalokat, a politikai tartalmat – amellett, hogy azoknak a közösség valós igényeire kell reagálniuk – olyan szereplőknek kellene felkínálniuk, akiknek a neve nem fonódott össze az elmúlt évek kudarcaival és rossz döntéseivel. A generációváltás már rengetegszer felmerült az elmúlt évek során mind a politikum, mind a választók részéről, de a megvalósítás elmaradt. Nem elég ugyanis a fiatalabb, rendszerben lévő politikusok előre tolása (bár erre is szükség van, hiszen sok olyan tehetséges fiatalunk van, akik már korábban belevágtak a politikába, de eddig kevés lehetőséghez jutottak), hanem tényleges generációváltásra van szükség olyan új szereplők bevonásával, akik képesek másképpen gondolkodni, és egy valóban új, a megváltozott társadalmi igényekre reagáló rendszert felépíteni.

Új arcok kellenek – ki kell lépnünk a komfortzónából

Eljött tehát az idő a felvidéki magyar érdekképviseletben, amikor nem csupán a régi szereplőktől kell kérni, hogy egyet lépjenek hátra, hanem az új generációnak, mindenkinek, akinek fontos a felvidéki magyarság jövője, ki kell lépnie a saját komfortzónájából. Eljött az ideje, hogy azok is „bepiszkolják” a kezüket, akiknek bár adottak a képességeik, eddig távol maradtak a közvetlen politikai szerepvállalástól. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy közéleti szereplőkként kivonjuk magunkat a válságba jutott politikai képviseletünk rendezéséből, ahhoz túl kicsi közösség vagyunk.

Ez nem csak üres beszéd, hiszen a májusi EP-választáson annak ellenére vettem részt az MKP listáján, hogy nem vagyok párttag és korábban nem volt politikai szerepvállalásom. Tettem ezt azért, mert úgy éreztem, hogy az én rendszeren kívüliségem hozzásegítheti a felvidéki magyar közösséget a brüsszeli képviselethez. Bár ezt a végeredményt tekintve kudarcnak is lehet értékelni, a több mint ötezer egyéni szavazatom visszaigazolása annak, hogy szükség van az ilyen szerepvállalásra, szükség van az új módszerekre és ötletekre, szükség van a vérfrissítésre és az igényes tartalomra. Még akkor is, ha sok áldozattal jár, adott esetben a komfortzónánk elhagyásával. 

Van-e alternatívája a magyar választási listának?

Olyan pontot ért el a felvidéki magyar politika, hogy megváltoztatásához nem elég egy szimpla kiegyezés a Híd és az MKP között. Nem elég a tíz évvel ezelőtti állapotot visszaállítani, már csak azért sem, mert egy kizárólag erre irányuló megállapodás nem tűnne hitelesnek, és ekképpen nehezen lenne elfogadható a választók számára. Erre Tokár Géza is felhívja a figyelmet. Mózes Szabolcs is azon a véleményen van, hogy nem elég a status quo, a reményt csak a minőségi változás hozhatja el. Bár Gál Zsolt a Híd és az MKP kiegyezésében látja a helyzet rendezését, azt a feltevést ő is tévesnek ítéli, hogy ha a két vagy több párt egyenként nem tudja megugrani a parlamenti küszöböt, akkor össze kell fogniuk, mert így összeadódnak a voksaik. Mert nem adódnak össze! Persze, kétségkívül minden forgatókönyv alapfeltétele a Híd és az MKP kiegyezése, de nem mindegy, hogy ezt tekintjük-e a célnak, vagy csupán a kezdetnek egy olyan rendszer megalapozásához, amelyre aztán fel lehet építeni a következő évtizedek magyar érdekképviseletét. Ahhoz azonban, hogy ez a kiegyezés megvalósuljon, vezéráldozatok kellenek, mindkét oldalon.

Az ilyen megegyezésnek lesznek ellenzői, akik nem tudják és nem akarják feledni az elmúlt évek sérelmeit. Azt viszont tudatosítanunk kell, hogy a fiatal korosztály nem érzi magáénak ezt a szembenállást, ez nem az ő harcuk, nem érdekli őket. Ha a fiataljainkat nem tudjuk megszólítani, megágyazunk annak, hogy választóként elhagyják a magyar érdekképviseletet. Különösen, ha egy olyan gyakorlat alakul ki, amelynek jeleit már most is láthatjuk, hogy a szlovák pártok magyar politikusok „alkalmazásával” igyekeznek jelentékteleníteni az etnikai képviseletet.

Személy szerint nem látom alternatíváját ennek a közös magyar listának, sem az egyéni indulásban, sem a szimpla Híd–MKP koalícióban, sem a szlovák pártokkal való együttműködésben.

Hogyan tovább?

Ahogyan arra Csonka Ákos helyesen felhívja a figyelmet, a preferenciális szavazás Szlovákiában lehetőséget nyújt a választónak, hogy egyéni karikáikkal maguk döntsék el, kit akarnak a parlamentbe juttatni (erre persze csak az Ákos által javasolt módon kerülhetne sor – a konfliktusos szereplők a lista végén kapjanak helyet, ha valóban van elegendő egyéni támogatottságuk, a parlamenti mandátum elérésében ez nem akadályozza őket). Ekképpen ugyanis nem zárt ajtók mögött születne döntés a felvidéki magyar politika és politikusainak jövőjéről, hanem arról a választók döntenének. Az így kialakult új sorrend fényében aztán – immár parlamenti képviseletünk megőrzése és erősítése mellett – lesz elég idő arra, hogy kimunkáljuk azt a struktúrát, amely biztosítja a képviseletünket, és amiben a következő időszakban együtt tudunk dolgozni.

Továbbra is nyitott kérdés, hogy kinek a részvételével, ki által szervezett, milyen fórumon és módszertan szerint kerülne sor e választási lista összeállítására, kik a konfliktusos személyek, egy sor további nyitott kérdés mellett (beleértve, hogy milyen jogi formában jöhetne létre ez a közös lista). Az viszont egyértelműnek tűnik, hogy ezt a választási listát nem szabad korlátozni a Híd és az MKP közös listájaként, hogy az eddigi garnitúra ekképpen juthasson parlamenti székekhez, hanem valóban olyan listának kell lennie, amelyen az összes felvidéki magyar politikai entitás jelen van, civil szervezetek képviseltetik magukat, mindenki, aki tud és akar tenni a Felvidékért. Aztán a választó eldönti, kiből kér és kiből nem. Ehhez az első és legfontosabb feltétel, hogy kezdődjön meg a tárgyalás ez érintett felek, elsősorban az MKP és a Híd között.

A kampány alatt a jövővel kapcsolatos kérdésekre rendre azt válaszoltam, hogy az EP-választás után intenzív párbeszédnek kell kezdődnie, hogy dolgainkat rendezni tudjuk. Az idő továbbra is szorít minket, a nyári időszakban pedig már azokról a konkrét javaslatokról kellene vitákat folytatnunk, amelyek szellemében ősszel el akarjuk kezdeni a munkát.
József Attila után, szabadon: én dolgozni akarok! A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés, s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.

Tárnok Balázs, jogász, az MKP európai parlamenti képviselőjelöltje a 2019-es EP-választáson