Udvard és Dorog között

A szlovákiai Udvard és Térsége Társulás meghívásából Szentpéter községbe látogattak április 1-én a Dorog Térségi Társulás polgármesterei. A két társulás között már korábban létrejött együttműködési megállapodás folytatása volt ez az összejövetel. A köszöntőket követően dr.

A szlovákiai Udvard és Térsége Társulás meghívásából Szentpéter községbe látogattak április 1-én a Dorog Térségi Társulás polgármesterei. A két társulás között már korábban létrejött együttműködési megállapodás folytatása volt ez az összejövetel. A köszöntőket követően dr. Tittmann János dorogi polgármester, a kistérség elnöke felvetette egy üzletember találkozó ötletét a kis- és középvállalkozások gazdasági információinak cseréjére. A találkozó kapcsolódhatna a két térség közös pályázatához, melyet februárban nyújtottak be, hogy egy egységesített adat és tudásbázis kialakításával, kiadványokkal segítsék a két kistérség gazdasági együttműködését, a vállalkozói kapcsolatok bővítését. Egy újabb, a két mini-régiót összekötő kerékpárút terveztetésére benyújtható pályázati lehetőséget is ismertetett dr. Tittmann János.

A szlovákiai térségi társulás elnöke a fejlesztési terveikről beszélt, és ő is hangsúlyozta a határon átívelő együttműködés fontosságát. A találkozón Bánffy Miklós, Leányvár polgármestere hívta fel a figyelmet egy, a testvértelepülések rendezvényeit támogató pályázatra. A szentpéteri polgármester, az alkalmat megragadva egy testvértelepülési kapcsolat lehetőségét ajánlotta a jelenlévőknek. A kötetlen összejövetel ebéddel és helyi borkóstolással ért véget. (s.gy.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?