Uborkaszezonban is „Malina-szezon...”

Vajon miért nem lepődöm meg azon, hogy a Malina- és az ifj. Kováč-ügyet összeköti a Róbert Vlachovský név? Mert megszoktam, hogy Szlovákiában a rendszerváltást követően is alig változott az igazságszolgáltatás és a hatalom kölcsönös viszonya? Miért szokhattam meg? Csak azért, mert 1989 előtt nőttem fel, s már kamaszkoromban zaklattak a zöld egyenruhások? Vagy mert azt tapasztalom, hogy ma is, akár egyes rutinjellegű polgári perekben (vegyünk például egy tökegyszerű telekeladást) 7-8 év alatt sem képes dönteni a bíróság? Vagy azért, mert minden választások alkalmával lecserélik az illetékes székekre való vagy nem való fenekek tulajdonosait? Vagy azért, mert a belügyminiszter folyamatban levő ügyekkel kapcsolatban mert nyilatkozni?

Apropó: Malina! Én is voltam nyitrai diák, úgyhogy ha távolról is, kissé magaménak érzem a hölgy bajait. A különbség annyi, hogy én annó bizonyos vendéglátó-ipari egységekben, s nem a nyílt utcán kaptam (ráadásul csak majdnem) a pofámra. Mivel azonban pár kiló testsúllyal és némi vassal kivert bőrdzsekivel, valamint két szegecselt csuklószorítóval már akkor is nehezebb voltam, mint Malina Hedvig, az illetékes – főleg a szájukkal – támadók megfontoltabban viselkedtek. Meg persze még annyi, hogy az engem ért pár atrocitás spontán alkoholos nemzeti fellángolásként könyvelhető el, míg a nevezett hölgyet ért erőszak – ha tán nem is az első pillanattól –, de többek összehangolt, tervezettnek tűnő ténykedéseként. Mi mással lehetne magyarázható az a hatalmas „bűnüldözői” összefogás, amellyel Malina Hedvigre igyekeznek az „illetékesek” (sic!) ráhúzni a demokrácia könnyeivel átitatott lepedőt?

Noha lehetetlen minden sajtóvisszhangot regisztrálni, az is szembeötlő, hogy az egyetem mint olyan, mennyire lapít. Mindenki ráharapott a(z anya)nyelvére, senki sem kompetens se nyilatkozni, sem bármiféle intézkedést foganatosítani, sem beszámolni róla. Nem mintha a bántalmazott diáklány által látogatott intézmény tanszékének vagy diáktársainak, vagy bárkinek kötelessége volna őrangyalt állítani mellé, azért mégiscsak kifejezhető lenne valamiféle szolidaritás, együttérzés, összetartás, ilyesmi. Bár a zavarában gyáván hallgató egyetemnek is – egyszerűbb így en bloc venni az intézményt, elvégre jogalanyisága, vagyis általában felelőssége a rektorátusnak, értsd az egésznek van –, igazából a nyitrai magyarságnak, a nyitrai magyar oktatóknak és diákoknak a hangja hiányzik az éterből. Persze, ez sem nagy újság, hiszen évek óta hiányzik. Következésképpen nincs nekik hangjuk. Vagy mert nincs mit mondaniuk, vagy mert volna, de az egyetemi apolitikusság paravánja mögül nem hallatszik, vagy mert ügyesen és érdekből titkolják. Aki nem fújja fel az ügyet, azt talán élni hagyják a „Nyitrai Fejedelemségben”? Vagy valami ilyesmi? Tisztelet a kivételnek, a szlovákiai magyar és általában a szlovákiai pedagógusnál alig akad közéletileg gyávább fajzat. Főleg, hogy sajnos őt sem védi senki és semmi, s talán a legkiszolgáltatottabb rabszolgája az államnak és a rendszernek...

Mondjam ki végre: verbális, fizikai és/vagy politikai atrocitások Nyitrán és környékén mindig (legalábbis a Nagy-Morva Birodalom más kultúrákkal való találkozása óta) voltak, vannak és lesznek. De kussolunk róluk, mert egyszerűbb és kényelmesebb egyedi esetekként feltüntetni őket, mint kezelni a problémát. Hiszen úgy sincs, aki felvállalja. Vagy van? Netán a szlovákiai magyarság érdekképviseletét oly hangosan és hatásosan (értsd, ahogyan akarod) ellátó MKP?

Hedvigünk, mert a miénk, akár tetszik, akár nem, akár kényelmetlen, akár nem, reménytelenül magára fog maradni igaza bizonyításában. Azért is, mert neki kell bizonyítania az igazát, azért is, mert állítólag bántalmazottból kapásból vádlottat csinált belőle a hatalom és annak erőszakszervei, s azért is, mert – bár a szlovák és magyar sajtó egy részét elismerés illeti érdeklődéséért – igazából már mindenki lelécelt mellőle. Most, amikor sokan fordultak ellene, olyan egyedül viszi el a balhét, mint azon a bizonyos napon, amikor csak ketten támadták meg.

Persze, mindenkinek a figyelmébe ajánlom azt a feszes mellkasú trikolór büszkeséget, amely számos-számtalan megmentőjének úszik majd végig öntelt pofázmányán, ha esetleg Malina Hedvig javára dőlne el az ügy. Teremtőm, még annyi megmentőt, ahányat látni fogunk Zoboron innen és túl...!