Tüntető tanárok, becsukott iskolák

Pozsony |

<p>Akár nyolcezer tanár is összegyűlhetmaa kormányhivatal épülete előtt. A pedagógusszakszervezet megmozdulása miatt több iskolában a tanítás is szüntetel.</p>

Mintegy nyolcezer tanár jelenlétére számít ma a pedagógiai alkalmazottak szakszervezete a kormányhivatal épülete elé szervezett tüntetésen.
A demonstráció fő célkitűzése, hogy 15 százalékos béremelést harcoljanak ki az oktatásügyben dolgozóknak, továbbá nagyobb anyagi keretet az oktatásügy számára az állami költségvetésből. Az említett létszámra a megrendelt autóbuszok számából következtetnek, árulta el Jozef Lužák, a szakszervezet alelnöke. Hozzátette, több olyan iskoláról tud, ahol szünetel a tanítás a mai napon - éppen a tüntetés miatt. „Egyes helyeken igazgatói szabadot hirdettek, és jön az egész tantestület. Más iskolákat csak néhány tanár képvisel majd“ -mondta Lužák. A oktatásügyi minisztérium tájékoztatása szerint országszerte 51 iskola tart zárva a megmozdulás miatt.
A tüntetésen a magyar tannyelvű iskolák is képviseltetik magukat, tudtuk meg Pék Lászlótól, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökétől. „Külön felhívást ugyan nem tettünk közzé, de tudomásom szerint egyes helyekről az egész tantestület jön, máshonnan csak néhány kolléga. A pedagógusszövetség vezetősége szintén képviselteti magát“ - nyilatkozta Pék. Információi szerint például Bátorkesziről és Galántáról is készülnek a tüntetésre. A nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola tanári karából szintén autóval készülnek a fővárosba, igazgatói szabadot kimondottan ezért nem rendeltek el - tudta meg lapunk az iskola titkárságán.

További részletek az Új Szó keddi nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?