Túlszámlázott és felesleges közbeszerzések

Pozsony |

<p>Eltörli vagy módosítja a belügyminisztérium a tárca előző vezetése által aláírt közbeszerzési szerződések jelentős részét.</p>

Ezzel 61 millió eurót, a szerződésmódosításokkal pedig 13 millió eurót spóroltunk már meg - jelentette be tegnap Daniel Lipšic belügyminiszter. Meggyőződése, hogy a szóban forgó tendereket túlszámlázták, néhány megrendelés pedig teljesen fölösleges volt. Példaként említette a rendőrautókba szerelhető kamerarendszer és nyomkövető GPS-rendszer beszerzésére kiírt tendert. „A projekt 48 millió euróba került, ez eltúlzott összeg, ráadásul fennállt a veszély, hogy az Európai Unió egy centet sem fizet vissza az informatizációs operatív program keretében, mivel nem közvetlen a polgárok, hanem rendőrség igényeit szolgálta volna“ - mondta Lipšic. Hozzátéve: a kameráknál sokkal fontosabbak az adóvevők, és ez sincs minden rendőrautóban.
Lipšic nem akarta nyíltan kijelenteni, hogy a túlszámlázott szerződésekért elődjét, Robert Kaliňákot is felelősség terheli. „A polgárok a közzétett információk alapján maguk is kialakítják erről a saját véleményüket“ - mondta.
Az előző kormány által aláírt szerződések miatt már több bűnvádi feljelentés is született, a kormányhivatal, a védelmi és a földművelésügyi tárca részéről. „Ha törvényszegésre is fény derül, nem tartom kizártnak a feljelentéseket sem“ - zárta le Lipšic. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?