Beblavý távozik a politikából, Truban lemond

truban beblavý

Távozik a politikából Miroslav Beblavý, a Spolu párt elnöke. Ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be. Michal Truban, a PS elnöke pártja következő kongresszusán lemond. A PS/Spolu koalíció két vezetője ezt közös sajtótájékoztatón jelentette be.

„Én döntöttem úgy, hogy felajánlom a lemondásomat. A pártelnöknek kell vállalnia a felelősséget, így képzelem el az új politikai kultúrát” - mondta Truban. A PS kongresszusára néhány héten belül sor kerül, Truban nem távozik végleg a politikából, de nem pályázza meg újra a pártelnöki posztot, a PS munkájában továbbra is részt akar venni.

„Újra kell indítani a pártot és új emberekre van szükség” - mondta Beblavý annak kapcsán, hogy felhagy a politizálással. „Megtagadnék mindent, amit eddig mondtam, ha nem ezt tenném” - tette hozzá Beblavý.

A két párt koalíciója felbomlik, mert az együttműködési szerződés a választásig szólt. „Most, a választás után mindkét pártban le kell folytatni a vitát arról, hogy hogyan tovább, és nemcsak a vezetés, hanem az alapszervezetek szintjén is” - mondta Beblavý.
 

A két párt egyelőre nem tervezi, hogy a szavazatok újraszámlálása miatt az Alkotmánybírósághoz fordul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?