Továbbra sincs államfőjelölt

Pozsony |

<p>Ha az SDKÚ, a KDH és a Híd nem lesz képes közös köztársaságielnök-jelöltet állítani, az a Népi Platform végét jelenti, véli Ján Baránek. A Polis közvélemény-kutató ügynökség elemzője szerint a közös jelölt fontos szimbolikus jelentéssel bírna a csalódott jobboldali választók körében. &bdquo;Ha ez nem sikerül, a platform értelmét veszti&rdquo; &ndash; mondta Baránek. Pavol Hrušovský (KDH) viszont csak akkor indul, ha a Híd és az SDKÚ is beáll mögé.</p>

Az SDKÚ hagyja jóvá Hrušovský jelölését, vagy javasoljon mást, jelenleg ugyanis már csak ők fékezik a megegyezési folyamatot, jelentette ki Pavol Abrhan. „Iveta Radičovát emlegetik, de róla nincs mit tárgyalni, hiszen többször kijelentette, hogy nem indul” – jegyezte meg a KDH alelnöke. Szerinte a közös jelölt kampányának már rég el kellett volna indulnia. A KDH-ban állítólag egyesek már afelé hajlanak, hogy a párt egykori elnökét, Ján Čarnogurskýt támogassák.

Az SDKÚ nem fékezi a tárgyalásokat, állítja Ivan Štefanec alelnök. Mint mondta, olyan jelöltet akarnak, aki biztosan tud majd győzni. „Mindennek eljön az ideje” – hárította el a kérdéseket, azt viszont nem zárta ki, hogy a pártból néhányan jelenleg is kapcsolatban vannak Radičovával.

Pavol Frešo SDKÚ-elnök szerint azért húzódik a megegyezés, mert minden szinten közösen akarnak fellépni a Smer ellen. „A megyei koalíciókon keresztül szeretnénk eljutni a közös elnökjelöltig” – magyarázta. Frešo elfogadhatatlannak nevezte, hogy a KDH Nyitra és Besztercebánya megyében a Smerrel működik együtt. „Közben pedig a parlamentben bírálják a Smert. A választók számára ez értelmezhetetlen” – szögezte le. Állítólag csak akkor hajlandók támogatni Hrušovskýt, ha pártja, a KDH Nyitrán mégsem indul a Smerrel az őszi megyei választásokon. Az SDKÚ hibát követ el, ha a megyei egyezséget szabja feltételként az elnökválasztáshoz, véli Baránek. „Ezt a két dolgot nem lehet egy szinten kezelni. A választókat nem a megyék érdeklik, hanem az elnök” – hangsúlyozta.

Bugár Béla nem hiszi, hogy a közös elnökjelölt hiánya fogja a Népi Platform végét okozni. „Ez az együttműködés nem csak az államfőválasztásra korlátozódik” – mondta lapunk kérdésére a Híd elnöke. Szerinte nem hangzott el a tárgyalásokon konkrétan, hogy az SDKÚ csak akkor támogatja Hrušovskýt, ha Nyitrán a KDH nem indul a Smerrel. „A döntést viszont jócskán megnehezíti, és joggal háborodnak fel a nyitraiak az SDKÚ-ban” – így Bugár.

A párt tegnapi nyilatkozata szerint a Híd még januárban visszavonta javaslatát az elnöki posztra, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a jelöltet nem fogja támogatni mindhárom párt. „Ugyanakkor azon meggyőződésünknek adtunk hangot, hogy a hatékonyabb választási kampány érdekében legkésőbb 2013. június 30-ig meg kell egyeznünk a közös jelöltben” – áll a nyilatkozatban. A Híd szerint nem vezet megegyezéshez, ha összekötik az elnökjelölt támogatását a megyei választásokkal. Bugárék célja, hogy a lehető legrövidebb időn belül hozzanak döntést a Népi Platform pártjai. (vps, SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?