Továbbra is kerülőúton járnak a vajkaiak

Vajka. Még legalább öt napig nélkülözniük kell a vajkaiaknak és a doborgaziaknak azt a kisbuszt, amely a legrövidebb átkelési lehetőséget biztosítja számukra a vajkai kompon.

Vajka. Még legalább öt napig nélkülözniük kell a vajkaiaknak és a doborgaziaknak azt a kisbuszt, amely a legrövidebb átkelési lehetőséget biztosítja számukra a vajkai kompon. A hétvégére valószínűleg már hazahozhatják a koreai gyártmányú minibuszt, amely több mint hároméves használat után húsvét tájt meghibásodott, s Vágújhelyre kellett szállítani javításra.

A szombati lakossági fórumon Varga József polgármester a polgárok türelmét kérte. Az ülést a falubeliek aláírásgyűjtési akciója nyomán hívták össze. A megjelentek, főleg azok, akik a bősi felvízcsatorna túlsó partján dolgoznak, amiatt zúgolódtak, hogy csak mintegy 50 kilométeres kerülővel tudnak eljutni munkahelyükre vagy orvoshoz, a bősi gáton át közlekedő buszjárattal. Késve érkeznek munkába, ráadásul az egyébként 25 koronás buszjegy így háromszor annyiba kerül. Varga Angéla például Tejfalun dolgozik. Még nem tudta, hogy oldja meg ezen a héten az utazást, mert a rendes járat Tejfalun nem áll meg, így kénytelen Somorjáig utazni, majd onnan valahogy visszatérni.

A falubeliek elsősorban arra szerettek volna magyarázatot kapni, a kisbuszt működtető községháza miért nem tudatta velük időben, hogy átmenetileg ilyen helyzetre kell felkészülniük. A polgármester elismerte, miszerint már februártól tervezték a kisbuszt javítását. Többen nehezményezték, hogy a falu vezetése nem gondoskodott pótmegoldásról. A kisbusz működtetése kapcsán több észrevétel is elhangzott. A polgármester elfogadta a bírálatot, és helyénvalónak találta, hogy a sofőr ezentúl két járat között ne ugorjon haza étkezni, hiszen ez a napi 4-5 kilométer éves viszonylatban sokba kerül a falunak. Vajka egyébként 4 millió koronát meghaladó összeggel tartozik különböző biztosítóknak, Varga József elmondta, már a végrehajtó is járt a faluban. (pve)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?