Továbbra is életképes a Híd

Amikor a 2016-os választás után a Híd vezetői úgy döntöttek, hogy koalícióra lépnek a szlovák nemzetiekkel és a Smerrel, az emberek többsége nem tudta elképzelni, hogy a „toxikus” koalíció kitölti a négy esztendőt. A szakemberek arra is figyelmeztettek, hogy a Híd szerkezetét tönkreteszi az a sok korrupciós mocsok, amit a koalíciós partnerek (elsősorban a Smer) halmoztak fel az elmúlt évek során.

Ám a Híd vezetői mégis a koalíció mellett döntöttek, és az első időszak eredményei őket igazolták. A párt néhány figyelemreméltó eredményt ért el (kétnyelvű helységnevek a vasútállomásokon, kisebbségi kulturális alap, az ún. kisiskolák helyzetének rendezése), később egy komoly regionális fejlesztés kérdésében is megegyezés született (az R7-es gyorsforgalmi útról van szó). Egyszóval 2018 februárjáig a párt vezetői nem követtek el szarvashibákat.

Persze, ebben az időszakban is született néhány „problémás” döntés, ám a választók megbocsátottak. (A felmérések eredményei legalábbis ezt mutatták.) Nehezebb volt megmagyarázni a választóknak a pártvezér némely „húzását”, amikor túlzott vehemenciával dicsérte koalíciós partnerei közül épp azt a két embert (Ficót és Kaliňákot), akik minden demokratikusan gondolkodó ember számára elfogadhatatlanok voltak.

Ám az igazi problémák Ján Kuciak és élettársa meggyilkolása után jelentek meg. Megmozdult az ország, és emberek százezrei követelték Fico, Kaliňák és Gašpar lemondását. Tény és való, hogy a gyűlölt miniszterelnök és a belügyminiszter elmozdítása a Híd „közbenjárása” nélkül nem sikerülhetett volna, és erről ma sem szabadna megfeledkeznünk.

Ám a gyilkosságot követően újabb és újabb „disznóságok” kerültek felszínre, és a tömeg már nem elégedett meg a főkolomposok leváltásával. Előrehozott választást követelt. Tudom, hogy egy politikai párt vezetősége nem igazodhat mindenben az utca emberéhez, de azt igenis meg kell éreznie, hogy meddig vállalhat közösséget egy olyan politikai párttal, amelyről időközben kiderül, hogy inkább hasonlít egy veszélyes bűnbandára, mint egy európai kormánypártra. Olyan ügyek kerültek a felszínre, amelyeket csak egy jól felépített hollywoodi thrillerben szokott látni az ember.

Az emberek joggal kérdezték, mi lehet az ellentételezése annak, hogy a Híd vezetői szótlanul végigasszisztálták ezeket az eseményeket. Pontosabban fogalmazok: nem szótlanul, mert tudomásom szerint a párt vezetőségi ülésein komoly érvek, indulatok csaptak össze, amikor a koalíció megtartásáról volt szó. Aztán néhányan csendben felálltak és elmentek. Sajnos, többségükben szlovák politikusok, akik tagságukkal a Híd értékrendjének letéteményesei voltak (Šebej és Žitňanská). „Pótlásuk” azért sem egyszerű, mert időközben új, az EU és a NATO iránt elkötelezett szlovák pártok jelentek meg a politikai palettán.  
Mielőtt továbblépnénk, szeretném hangsúlyozni, hogy nem a szlovák–magyar együttműködés zavarai okozták a szlovák képviselők és szimpatizánsok elfordulását, hanem a fent említett hibák.

Ha a Híd „tiszta” magyar párttá válik, akkor további létezése felesleges, hiszen filozófiájának épp az volt a lényege, hogy a magyar kisebbség politikailag ne szegregálódjon. Jól ismert tény, hogy a befelé fordulásra mindig a kisebbségiek fizetnek rá. Szűkül a látókörük, kevesebb információhoz jutnak hozzá, elesnek bizonyos lehetőségektől. Ezenkívül a szegregáció mindig feszültséget okoz a társadalomban.  

*   *   *

A Híd vergődését a választók is észrevették, és az utóbbi hónapok felmérései szerint a párt az ötszázalékos küszöb körül (alatt) „lebeg”. Mivel 2020-ban választás lesz az országban, több kollégám és barátom megszólalt az Új Szó hasábjain, és véleményt mondott a kialakult helyzetről.

Nekem az a nézetem, hogy a Híd-Most pártra igenis szükség van Szlovákiában. Egy demokratikusabb szerkezetű országban a tradicionális politikai pártok mind ügyelnek arra, hogy megfelelően képviseljék országuk kisebbségének törekvéseit. Vannak olyan országok, ahol a nagy, országos párt épp arról ismerszik meg, hogy fokozottan ügyel a kisebbségi képviseletre. (Az amerikai Demokrata Pártról köztudott, a színesbőrűek pártjának számít. És az amerikai zsidók többsége is a demokratákra szokott szavazni.)  A mi vidékünkön még nem „trendi” ez a viselkedés. Elég egy pillantást vetni a nagy, szlovák pártok programjára. Kisebbségi fejezet nem létezik. A szlovákok (románok, szerbek stb.) szerint a kisebbségi probléma megoldása a kisebbségekre tartozik.

Éppen ezért komoly fegyvertény, hogy többségiek és kisebbségiek egy közös párton belül próbálják megvalósítani elképzeléseiket Kelet-Európában. Barátaim minap arról referáltak, hogy az ismert francia politológus, Jacques Rupnik is nagyon fontos eredménynek tartja a Híd létezését.

Ez az elismerés önmagában nem oldja meg a párt gondjait. A probléma megoldása felé vezető út első lépése a bizalmi kapcsolat újraépítése lenne. Vagyis a vezető(k)nek elő kellene lépnie, és őszintén, kertelés nélkül fel kellene sorolni azokat a hibás lépéseket, amelyek a mai helyzethez vezettek. Nem másokra kell mutogatni, hanem komoly önvizsgálatot kell tartani.

Aztán bocsánatot kérni a választóktól.

A második, nem kevésbé fontos lépés az lenne, hogy a vezetőség felvázol egy új, működőképes „haditervet”, és azt is világosan elmondja, kik lesznek azok az emberek, akik ezt a hatékony tervezetet megvalósítják.

Nos, ez talán még nehezebb lesz, mint a bocsánatkérés. Mégis életképesnek tartom ezt az elképzelést, mégpedig azért, mert az elmúlt években sok elkötelezett, fiatal politikust ismertem meg. Olyan embereket, akik még ebben a nehéz helyzetben sem hátráltak ki a pártból, sőt, küzdeni akarnak.

Ezek a fiatalok professzionális munkájukkal országos ismertségre tettek szert. Elsősorban Cséfalvay Katalinra, Ravasz Ábelre és Ondrejcsák Róbertra gondolok. Nem feledkezhetünk meg a ruszin nemzetiségű Peter Krajniakról, a nagyszerű füleki polgármesterről, Agócs Attiláról, a kiváló menedzseri képességekkel megáldott Rigó Konrádról és a párt berkein belül dolgozó többi fiatalról sem. Tehetséges, felkészült emberek, akiknek az a legnagyobb problémájuk, hogy a szlovák polgárok jobban ismerik őket, mint a magyar választók.  

És nem feledkezhetünk meg Bugár Béláról sem, aki 1989 óta folyamatosan jelen van a közéletben, és komoly befolyása van az országos politikára is. A  Híd kritikus helyzetét rajta kívül más nem tudja megoldani. Én igenis látok fantáziát Bugár és a fiatalok kooperációjában.  

*   *   *

Szlovák értelmiségiek egy csoportja szerint a szlovák nyelvű sajtó sokszor aránytalanul nagyot rúg Bugárba, mintha ő lenne a felelős Szlovákia összes gondjáért. Ugyanakkor ezek az értelmiségiek (és a sajtó egyes munkatársai) mára már azt is felismerték, hogy a szlovák demokrácia meggyengülését jelentené, ha 2020-ban a Híd képviselői nélkül alakulna meg az új szlovák parlament.  

Megismétlem tehát, hogy a Híd csakis úgy lesz képes az öntisztulásra, ha a vezetők tiszta fejjel, kíméletlen önvizsgálatot tartanak, és megteszik a szükséges lépéseket.  A fiataloknak pedig azt javaslom, hogy a minisztériumi luxuskocsik helyett üljenek át a saját kocsijukba, és járják végig Szlovákiát. Szerezzék vissza az elherdált bizalmat,  és győzzék meg a polgárokat arról, hogy továbbra is érdemes támogatni a Híd politikáját. A politikában ugyanis a tehetség és a tudás támogató szavazatok nélkül nem tud működni!