Tovább trükköznek a szabadidőközpontok

Pozsony |

<p>Bár a törvény januártól szigorúbb, néhány szabadidőközpont idén is megpróbált szabálytalanul állami pénzhez jutni. Az első félévben több központban is fiktív gyereklétszámokat találtak az ellenőrzésen, mondta Marta Bujňáková, a centrumok fenntartóit, vagyis az önkormányzatokat tömörítő Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) szóvivője.&nbsp;</p>

 „Az önkormányzatok már jobban figyelnek a kimutatásokra, előfordul például, hogy olyan gyerekek nevét találják a központok látogatóinak névsorában, akik nincsenek is Szlovákiában” – magyarázta Bujňáková. Ha ilyesmire bukkannak, feljelentést tesznek, szögezte le. A januártól hatályos új törvény több szabadidőközpont megszűnését és leépülését okozta, ezért Dušan Čaplovič oktatásügyi minisztert sok bírálat érte. A központokat látogató gyerekek után már nem az az önkormányzat kapja az állami támogatást, ahol a központ van, hanem ahol a gyerek állandó lakhelye van. Így olyan települések is hozzájutnak a pénzhez, ahol nincs is szabadidőközpont. A nagy létszámú városi központokban ezért létszámleépítések történtek, és kevesebb a szakkör is. Bujňáková szerint viszont éppen az új szabályok teszik lehetővé, hogy a ZMOS jobban belelásson a központok kimutatásaiba. „Mivel tudják, hogy ezt is ellenőrizzük, nem mernek a korábbihoz hasonló nagyságrendben csalni” – vélekedik a szóvivő. (vps, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?