Áprilisban tovább lassult az árak növekedési üteme

kenyerek
Pozsony |

Két évnyi tartós gyorsulást követően az elmúlt két hónapban már lassult az árak növekedési üteme, amely azonban még így is rendkívül magas. A jó hír, hogy a fizetéseink idén már nem veszítenek olyan sokat az értékükből, mint tavaly.

„Szlovákiában az infláció a tavaly novembertől idén februárig tartó időszakban érte el a csúcspontját, amikor az árak éves növekedési üteme 15,4 százalék körül mozgott. Az éves infláció azonban márciusban már 14,8, áprilisban pedig 13,8 százalékra esett vissza, ami azt jelzi, hogy Szlovákiában már túl vagyunk az inflációs csúcson” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. Túlzott derűlátásra azonban semmi okunk, hiszen az említett, 13,8 százalékos infláció is irdatlanul magas, amire – az elmúlt egy évet kivéve – több mint két évtizede nem volt példa.

Inflációs toplista

A szlovákiai családok a legtöbb pénzt az élelmiszerekre és a lakhatásra költik. Az előbbiek a háztartások kiadásainak nagyjából az ötödét teszik ki, a lakhatás pedig a negyedét. A fogyasztók ezek drágulására így jóval érzékenyebben reagálnak.

„A jó hír, hogy két évnyi tartós növekedést követően áprilisban már az élelmiszerárak növekedési üteme is visszafogottabb volt, vagyis ezek esetében is tapasztalható bizonyos javulás. Az élelmiszerárak azonban még így is 26 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest”

– figyelmeztet Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője. Gyakorlatilag minden élelmiszer-kategóriában nőttek az árak, a legnagyobb drágulást azonban a tej, a sajt és a tojás (33%-os áremelkedés) esetében mérték. A kenyér 26%-kal drágább, mint tavaly, és csaknem ugyanennyivel nőtt a hús és a zöldségek ára is. A halfélék 22%-kal, az étolajok és zsírok 21%-kal, a gyümölcsök 13%-kal drágultak. „A termelők az élelmiszerek drágulásának az egyik legfőbb okát a magas energiaárakban látják” – tette hozzá Sadovská. A lakhatási költségek az elmúlt egy évben több mint 12 százalékkal emelkedtek, az üzemanyagárak éves összehasonlításban azonban már több mint 9%-kal csökkentek.

Mire számíthatunk?

„Várhatóan még idén is viszonylag magas lesz az infláció. Pár hónapig kétszámjegyű inflációs rátával számolunk, fokozatosan azonban sikerül visszatérni a 10%-os küszöb alá. Jelenleg úgy becsüljük, hogy az átlagos infláció az idei év egészére így valamivel 10% fölött lesz”

– véli Sadovská. Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint decemberre 7,5 százalékra csökkenhet a drágulás üteme, idén így átlagosan 11–11,5 százalékos inflációra számíthatunk, Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint azonban ez elérheti a 12 százalékot is. Sadovská szerint a jó hír, hogy idén az átlagos árszint nagyjából annyival nő majd, mint a bérek, vagyis a reálbérek már nem csökkennek olyan drámai mértékben, mint tavaly.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?