Tovább emelkedhet a minimálnyugdíjak összege

erik tomas k

Erik Tomáš (Hlas) munkaügyi miniszter a kormány nyugdíjemeléssel kapcsolatos terveit részletezte.

A munkaügyi minisztérium a tervek szerint a közeljövőben a létminimum, ezzel együtt pedig a minimálnyugdíj megemelésével kíván foglalkozni.

„Mivel a létminimum összege csak július 1-jén válik ismertté, így január 1-jén nem lehetett valorizálni a minimálnyugdíjakat” – jelentette ki Erik Tomáš tárcavezető.

A létminimum megváltoztatását jóvá fogjuk hagyni, ám ezt egy szakmai vita fogja megelőzni. Tudatában vagyunk annak, hogy a Szlovák Nemzeti Banknak is van elképzelése, egyúttal elismerjük, az év első három hónapjában képtelenség minden feltételt teljesíteni

– tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: amennyiben idén jóváhagyják a minimálbér átlagbér 60 százalékában való meghatározását, akkor mindez azt jelentené, hogy a minimálbér 2026-ban 920 euróra, 2027-ben pedig 970 euróra emelkedhet.

A vállalatok és a munkaügyi hivatalok közötti kommunikációval kapcsolatban elmondta, hogy a folyamat idén először kizárólag elektronikus úton történik majd.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?