Törvény a telekspekulánsok ellen

Pozsony |

<p>Még az év folyamán módosulhat az információs törvény, ennek köszönhetően pedig megtudhatjuk, kik azok, akik jól járnak azzal, hogy mezőgazdasági telkük épp ott fekszik, ahol autópálya épül. A gond csak az, hogy ez már csak az új szerződésekre lesz érvényes.</p>

A Nemzeti Autópálya-társaságnak (NDS) jelenleg nem kötelessége nyilvánosságra hozni az adásvételi szerződéseket, kivételt kaptak ugyanis, a szerződéseket így nem kell automatikusan közzétenniük, csak kérésre hozzáférhetővé. A törvényből egyebek mellett ez a kivétel esne ki, magyarázta lapunknak Peter Bubla, a módosítást előkészítő igazságügyi tárca szóvivője. Elmondása szerint annak idején a törvény alkotásakor abból indultak ki, hogy ezek standardizált szerződések, melyeken nincs mit titkolni, sem nyilvánosságra hozni. „Az élet megmutatta, hogy a szerződések közérdeklődésre tarthatnak számot, ezért a kivétel eltörlését javasoljuk. A szerződések, melyeket az NDS kötni fog, nyilvánosak lesznek” – közölte Bubla.

Miroslav Beblavý független képviselő kedden a parlamentben azt mondta: az NDS jelenleg ezeket a szerződéseket közérdekű adatigénylésre a kulcsadatok nélkül adja ki, s ha ez a módosítás elfogadott szerződések közzétételénél is így lesz, az egész csak „árnyjátéknak” minősíthető. Bubla szerint azonban a jövőben közzétett szerződések tartalmazni fognak minden fontos adatot, ezt ugyanis egy már érvényes kormányhatározat szabályozza. A kormányhatározat szerint a szerződést kötő cégeknél és vállalkozóknál egyebek mellett közzé kell tenni a székhelyüket is. A magánszemélyeknél azonban nevükön kívül más adat nem kötelező, így a lakhelyük sem. Mivel a telektulajdonosok nagy hányada magánszemély, ez gondot jelenthet az azonosításuknál.

A másik probléma a javaslattal, hogy csak a módosítás hatályba lépése után kötött szerződésekre érvényes, a korábbiakra – például a D4-es vagy az R7-es építésével kapcsolatos telekfelvásárlásokra – nem. Az ellenzék és a korrupcióellenes civil szervezetek azonban épp ezen szerződések nyilvánosságra hozatalát követelik.

Minden telekvásárlást nyilvánossá kellene tenni

 A készülő autópályák alatti telkek megvásárlásáról szóló szerződések közzété-telét az NDS és a közlekedési minisztérium azzal utasítja el, hogy ez a lépés sértené az eladók személyiségi jogait.

Az ellenzék azonban a parlamentben, a TIS pedig a bíróságon követeli, hogy a nyilvánosság is láthassa, ki adott el telkeket az államnak.

A Transparency International Slovakia (TIS) korrupcióellenes civil szervezet szerint azonban az érv nem állja meg a helyét, hiszen az eladók személyes adatai hozzáférhetők, ha fizetett adatigénylést nyújtunk be a kataszteri hivatalba. Emellett a Szlovák Közútkezelő Vállalat is gond nélkül nyilvánosságra hozza a szerződéseit, írja a Denník N. A TIS március óta bírósági úton követeli a szerződések nyilvánossá tételét, ám egyelőre nincs előrelépés az ügyben.

Az ellenzék szerint a korábbi szerződések nyilvánosságra hozatalára azért van szükség, hogy lebukjanak a telekspekulánsok. Legutóbb a múlt héten nyújtottak be ilyen irányú javaslatot, ám a parlament nem szavazta meg. A javaslatot jobbára az ellenzéki képviselők támogatták.

A telekfelvásárlásra több százmillió eurót költ az állam, így jól jár, ha valakinek egy készülő autópálya nyomvonalán van telke. A mezőgazdasági területeket ugyanis ezáltal építési telek árán vásárolja meg az állam, jelentősen drágábban.

Bugár Béla, a Híd elnöke tavaly maga hozta nyilvánosságra, hogy 2005-ben telket vásárolt egy rokonától Úszoron, melyet aztán tíz évvel később felvásárolt a Nemzeti Autópálya-társaság. Bugár elmondta, körülbelül félmilliós nyeresége volt az üzleten.

Úszornál, Bugár Béla telkei mellett ugyanakkor két, a Hídhoz közel álló embernek is van telke, Gál Györgynek és Hideghéty Ferencnek, akik nagyságrendileg hasonló nyereségre tehettek szert. Gál – aki tagadja, hogy közel állna Bugár Bélához – körülbelül 1 euró/négyzetméter áron vásárolta a telket, felét pedig Hideghétynek adta el. Gál a Denník N-nek azt mondta, amikor megvette, nem tudta, hogy az állam felvásárolja a telket. Hideghéty és Gál a Szlovák Földalapnál dolgozott, előbbit – aki a múlt évtizedben már vezette az intézményt – Bugár pártja jelölte az alap igazgatójának posztjára, ám végül visszalépett. Gál György pedig ugyanabban az évben, 2010-ben került az alaphoz.

A Denník N legutóbb kiderítette, Czucz István, a Transpetrol korábbi vezetője is adott el az államnak olyan telket, melyen autópálya, konkrétan a D4-es körgyűrű épül. Czucz a lapnak azt mondta, öröklés útján jutott a telekhez körülbelül 20 örökössel együtt, és körülbelül 10 ezer eurós nyeresége volt az állammal kötött üzleten. (fm, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?