Több volt a részeg bringás, mint az ittas sofőr

<p>Meglepő módon több részeg kerékpározót, mint sofőrt fülelt le a rendőrség a péntek esti országos közlekedésbiztonsági akció keretén belül &ndash; tájékoztatta tegnap lapunkat Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának szóvivője.</p>

Tény, hogy a rendőrség előre bejelentette, az akció során főként azt fogják ellenőrizni, hogy ittasan ültek-e volán mögé a sofőrök, a többi szabály betartását és a kerékpározókat is ellenőrizték. A rendőrök így hat óra alatt összesen 1676 szabálysértést észleltek, ebből 1390 vétkező helyszíni bírságot kapott, 233 csak szóbeli figyelmeztetést, 53 esetben pedig további eljárást kezdeményeztek.

Ami a szabálysértéseket illeti, 800 sofőr kapott büntetést gyorshajtásért, 111 a biztonsági öv be nem kapcsolásáért, 22 vezetés közbeni telefonálásért, 73 sofőrnek pedig nem volt bekapcsolva a fényszórója. S bár az akció főleg a részeg sofőrök ellen irányult, mint kiderült, sokkal több volt az ittas kerékpározó. 12 ellenőrzött sofőr ivott alkoholt vezetés előtt, hatnak vérében egy ezrelék alatt, hatnak pedig egy ezrelék feletti véralkoholszintet mértek, kerékpározókból viszont 29-et büntettek meg alkohol fogyasztásáért. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?