Több nyugdíjas, mint dolgozó

GÁL ZSOLT

A Fico-kormány azt állítja, hogy a második pillérben a nyugdíjára takarékoskodó mintegy másfél millió szlovákiai dolgozó több mint kétharmada jobban járna, ha kilépne, és visszatérne kizárólag az első pillérbe. A kormány szerint így a jövőben magasabb lenne a nyugdíjuk. A második pillér legújabb, immáron negyedik megnyitásához (március 15-től, három hónapra) az adta az apropót, hogy idén megkezdődött a nyugdíjak kifizetése ebből a pillérből, és a havonta átutalt összegek nagysága jóval elmaradt a várakozásoktól. Legalábbis a kormány szerint, amely rögtön megragadta az alkalmat, hogy rámutasson a nyugdíjreform idején az egyik ügyfeleket gyűjtő nyugdíjpénztár által a reklámokban hirdetett „svájci nyugdíjak” és a friss realitás közötti ellentmondásra.

A második pillérből való esetleges kilépést mérlegelő dolgozók szempontjából fontos közelebbről megnézni, hogyan is működik az első pillér, amelybe a kormány közülük minél többet visszaléptetne. Az első, állami nyugdíjpillér a generációk közötti szolidaritás elvére épül. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi dolgozók által befizetett járulékot nyugdíjjáradék formájában kifizetik a jelenlegi nyugdíjasoknak. A rendszerben nincs megtakarítás és felhalmozás. Leegyszerűsítve: a szlovákiai Szociális Biztosító a ma befizetett járulékot holnap nyugdíjként kifizeti. A nyugdíjak összege így főleg attól függ, miként alakul a járulékfizető dolgozók és a nyugdíjasok közötti arány.

Eltartók és eltartottak

A két csoport közötti arány már most is megdöbbentő (negatív értelemben), és a jövőben tovább fog romlani. Ennek főleg demográfiai okai vannak: a társadalom elöregszik az alacsony szintre csökkent termékenység és a növekvő várható élettartam miatt. Az időskorú, 65 év feletti állampolgárok aránya a teljes népességen belül egyre magasabb lesz. Az ún. időskori függőségi ráta egyre romlik – ez azt mutatja, hogy hány munkaképes korú lakos jut egy időskorúra. Jelenleg még csaknem öt, ám néhány évtized múlva már kettő sem fog. De ez még nem minden. Az első pillér szempontjából ugyanis az aktív korban levők közül csak a (legálisan) dolgozó járulékfizetők érdekesek. Itt lép be a képbe a foglalkoztatottak aránya – amely nemcsak demográfiai, hanem gazdasági probléma. A munkaképes korú népességből ki kell vonni a munkanélkülieket és az inaktívakat. Ez utóbbi csoportba tartoznak azok, aki még vagy már nem dolgoznak, vagy huzamosan, vagy rövidebb ideig munkaképtelenek. Az inaktívak népes csoportját a még tanuló diákok, a korkedvezményes és rokkantnyugdíjasok, a betegszabadságon és gyermekgondozási szabadságon levők, valamint az inaktivitást önként választók tartoznak.

Ha megvan a kivonás, eljutunk a járulékfizetők számához, de itt még nem ér véget a számolás. A másik oldalon ugyanis nem csak a korhatárt betöltött öregségi nyugdíjasok állnak. Az állami Szociális Biztosítónak a többi nyugdíjat (korkedvezményes, rokkantsági, özvegyi, árvasági) is a befizetett járulékokból kell(ene) fedeznie, így a korrekt végső összehasonlításban az egyik oldalon a járulékfizető dolgozók halmaza, a másikon az összes állami nyugdíjas áll.

Az Európai Bizottság (EB) öregedési munkacsoportja háromévente készít jelentéseket az öregedés hatásairól az Európai Unió tagállamaiban. E vaskos, sokszáz oldalas, 2060-ig kitekintő prognózisokat is felvázoló jelentés legutóbbi, 2012-es verziója szerint (a legújabb teljes terjedelemben sajnos csak 2015 májusában lát napvilágot) 2010- ben Szlovákiában 100 nyugdíjasra 164 járulékfizető jutott. Azaz már jelenleg is kevesebb, mint 2 dolgozó járulékaiból kell(ene) összedobni egy nyugdíjat! De lesz ez még így se! Az EB előrejelzése szerint ugyanis 2040 körül már csak 1:1 körül lesz az arány, 2060-ban pedig már csak 74 járulékfizető jut 100 nyugdíjasra. Vagyis 25–30 éven belül több nyugdíjas lesz, mint dolgozó.

A körtét az almával

Ráadásul a körtét hasonlítjuk az almához, amikor az első és a második pillért próbáljuk öszszevetni. Az első, mint már írtuk, csak szétosztja a beszedett pénzt, míg a második a befizetett megtakarítások felhalmozására és azok befektetésére épül, tehát hozama van. A takarékoskodó ügyfél a saját nyugdíjára spórol az általa választott pénztár általa választott alapjában. Annyit azért meg kell jegyezni, hogy jelenleg még csak hozzávetőlegesen sem korrekt összevetni a második pillérből kapott nyugdíjat az elsőből származóval, elsősorban a befizetések időtartama és összege miatt. Akik idén elsőként kaptak nyugdíjat a második pillérben felhalmozott megtakarításukból, azok legfeljebb 10 évig spóroltak. Ennyi ideje él a rendszer Szlovákiában. Míg a Szociális Biztosítóba (illetve előtte a szocialista államnak) többnyire 30–40 évig is fizették a nyugdíjjárulékot.

A járulékok reális összege is eltér. Eredetileg a nyugdíjreform keretében megfelezték az öregségi nyugdíjjárulékot (a bruttó bér 18%-a), a második pillérbe belépőktől a fele a Szociális Biztosítóba ment, a másik felét nyugdíjpénztárukba utalhatták. Ezt a 9%-ot a második Fico-kormány 2013-tól lefaragta 4%-ra. Így az arány 14:4- re módosult a második pillér kárára.

De a fő eltérés abban áll, hogy a Szociális Biztosító öregséginyugdíj-alapja hatalmas hiányokkal küzd. Valójában a beszedett öregséginyugdíj-járulék nem fedezi a kifizetett nyugdíjakat. Az elmúlt években a biztosító összes többi alapjának többletét rendre átömlesztették az öregséginyugdíj-alapba, és ide áramoltatták az ún. szolidaritási tartalékalap (4,75%-os járulék) eszközeit is. De még ez sem volt elég a lyuk betömésére, így az állami költségvetésből kellett kipótolni a hiányt – idén a tervek szerint csaknem egymilliárd euróval. Így az első pillérből kapott nyugdíjak fedezete reálisan nem a bér 9 (illetve 14) százalékának felel meg, hanem valahol 20–25% körül van a második pillér 9 (illetve 4) százalékával szemben.

Amikor a kormány az első pillér előnyeiről beszél, abból indul ki, hogy örökké kipótolják majd a hiányt valahogy. Csakhogy az öregséginyugdíj-alapban tátongó lyuk idővel egyre nagyobb lesz, az eltartók és eltartottak közötti arány meg romlik, így kérdéses, miből lenne évente másfél-két vagy még több milliárd a lyukak tömködésére.

Az állam tolvaj keze

Míg az első pillér főleg a demográfiai és munkaerő-piaci folyamatoktól függ, addig a második a tőkepiacok helyzetétől. Leegyszerűsítve: attól, hogyan alakul a részvények és kötvények ára (mert a nyugdíjpénztárak ezekbe fektetik a takarékoskodók pénzét). Legalábbis a szakirodalom hagyományosan abban látta a veszélyt, hogy a pénztáraknak sikerül-e megtalálni az arany középutat a magasabb hozammal kecsegtető, de rizikósabb értékpapírok, valamint a biztonságosabb, de alacsonyabb hozamot ígérő kötvények között. Illetve, hogy az állam mint szabályozó képes-e hatékonyan ebbe az irányba terelni a nyugdíjalapok tulajdonosait.

Mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy még ennél is nagyobb kockázatot jelent az állam tolvaj keze: a folyton pénzszűkében levő kormányok közül jó néhány szemet vetett az alapokban gyűlő milliárdokra, és időről időre ellenállhatatlan késztetést érez, hogy ezekből minél többet „becsatornázzon” az állami költségvetésbe (ahol elköltésükről ő dönthet). Bár Szlovákiában szerencsére még nem került sor az alapokban felhalmozott pénzek teljes (Argentína, Magyarország) vagy részleges (Lengyelország) államosítására, a Fico-kormányok intézkedései egyre inkább aláássák a második pillér iránti bizalmat. A második pillér immár négyszeri megnyitása, az oda irányuló járulékok több mint megfelezése és a több mint 20 törvénymódosítás jelentősen destabilizálja a rendszert. Nem segített Fico néhány kijelentése sem, például amikor 2007-ben a nyugdíjalapokat a korábban csődbe ment befektetési társaságokhoz hasonlította.

A hozamokra a legnagyobb csapást azonban két intézkedés mérte. Egy 2009-es, amelyben arra kötelezték a pénztárakat, hogy félévente garantálják a pozitív hozamot (ellenkező esetben a tulajdonosoknak kell állniuk az alap értékvesztését), és egy 2013-as, amikor az összes takarékoskodó automatikusan a garantált kötvényalapokba került, ha önszántából nem nyilatkozott ellenkezőleg. Az első törvénymódosítás oda vezetett, hogy az alapok 2009- ben, a válság közepén nyomott áron gyorsan túladtak az általuk birtokolt részvények többségén, és csaknem minden pénzüket rizikómentes, de minimális kamatozású államkötvényekbe vagy bankbetétekbe fektették. A takarékoskodók így elestek a válságot követő részvényárfolyam-emelkedés hasznától. Az első Fico-kormány úgy fosztotta meg őket ettől, hogy neki ebből semmi haszna sem származott. A 2013-as módosítás után a többség ott maradt a minimális hozamú kötvényalapokban, a szlovákiai lakosság (finoman szólva is hézagos) pénzügyi ismereteit tekintve ez nem is meglepő. Csakhogy emiatt minimális hozamokra számíthatnak. Summa summarum, nem túlzás azt állítani, hogy ha a második pillérből elsőként nyugdíjhoz jutók juttatása most kevesebb a vártnál, akkor arról jórészt a kormány beavatkozásai tehetnek.

A jövő sem kecsegtet túl sok jóval: nem biztos, hogy a második pillér túlélne egy harmadik Fico-kormányt. Ez azonban nem ok arra, hogy az ott takarékoskodók kilépjenek. Különösen igaz ez a fiatalabbakra és a középkorúakra, valamint a magasabb jövedelműekre. A viszszalépésből semmi kézzelfogható hasznuk nem származna – az általuk megtakarított pénzt a nyugdíjalapjukból egyszerűen átutalják a Szociális Biztosítóba, az meg nagyon gyorsan elkölti a jelenlegi nyugdíjasok járadékainak kifizetésére. Viszont amikor évek, évtizedek múlva nyugdíjba mennek, csak az garantált, hogy sokkal kevesebb járulékfizető lesz, aki az ő elsőpilléres nyugdíjukat finanszírozza.

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója