Több mint ötezren vettek részt az AVON mellrákellenes sétán Pozsonyban

Pozsony |

<p>A főváros utcáit ma ismét rózsaszín pólóba öltözött nők ezrei töltötték meg az &quot;AVON mellrákellenes séta&quot; elnevezésű akció keretében, melyet immár hetedik alkalommal rendeztek meg.</p>

Az akción mintegy ötezren vettek részt, és több mint 75 000 eurót sikerült összegyűjteni, ami hét év óta az eddigi legnagyobb összeg. A pénzt különféle karitatív szervezetek - Liga proti rakovine, Zdravá žena, AMAZONKA - között fogják szétosztani. A mazsorettek és dobosok által vezetett menet az Eurovea bevásárlóközpont előtti térről indult a Duna mentén az Óvárosba, majd vissza az Euroveához. Több ezren vásárolták meg a szimbolikus rózsaszín pólót, hogy így járuljanak hozzá "az egészséges mellekért folytatott küzdelemhez". Az akciót olyan ismert művészek és közéleti személyiségek támogatták jelenlétükkel, mint Jana Kirschner, Ada Straková, Maroš Kramár, Alena Heribanová, Hana Rapantová, Braňo "Bruno" Ciberej, Zlatica Puškárová, Nora Beňačková, Karin Habšudová, Roman Juraško, Beáta Dubasová, Henrieta Mičkovicová és Daniela Peštová. A pozsonyi Szent Erzsébet Onkológiai Intézet Mammológia Osztályának főorvosa, Vladimír Bella az akció kapcsán elmondta: bár egyre többen vesznek részt preventív mammográfiai ellenőrzésen, ez a szám a nyugati országokhoz képest még mindig nagyon alacsony. Az egészségügyi biztosítók adatai szerint a nők csupán 40 százaléka jár megelőző ginekológiai kivizsgálásokra, a 40 év feletti nőknek pedig csupán 20-25 százaléka vesz részt rendszeres mammográfiai ellenőrzésen. Nyugaton ez az arány 75-80 százalék - mutatott rá a főorvos. Ugyanakkor minden évben nő azoknak a nőknek a száma, akiknél emlődaganatot diagnosztizálnak. "A 80-as évek végén évente még csak 800 új esetet diagnosztizáltak, 2008-ban ez a szám már elérte a 2700-at. Szlovákiában minden 12. nőnél, aki megéri a 80. életévét, kialakul a mellrák" - figyelmeztetett Bella, hozzátéve: a 40 év feletti nőknek legalább kétévente egyszer részt kellene venniük mammográfiai ellenőrzésen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?