Több ezer családi ház felújítását támogatják

felújítás
Pozsony |

Már jövőre beindulhat a nagy házfelújítási program, aminek köszönhetően családi házak ezrei újulhatnak meg az uniós helyreállítási alapból folyósított támogatásokból. Mekkora összegre számíthatnak a családok, és milyen feltételeket kell ehhez teljesíteniük?

Az uniós tagországok által tavaly júliusban elfogadott – a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítését célzó – uniós helyreállítási alapból Szlovákia is több millió eurót hívhat le, aminek a tetemes részét zöld projektekre fordítják. Ezeken belül a családi házak energiahatékonyságát növelő komplex házfelújításokra 528 millió euró jut. A környezetvédelmi tárca Zöld házak névvel indítja útjára az ezzel kapcsolatos projektet, amely minimum 30 ezer családi ház felújítását tűzte ki célul.

Jövőre startol

A Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség (SAŽP) előzetes tervei szerint a projekttel kapcsolatos első felhívásokat jövő ősszel tehetik közzé, és a cél, hogy 2024-ig legalább 18 ezer családi házat újítsanak fel. „Egyelőre azzal számolunk, hogy a házukat felújítók a felújítási költségek 50 százalékára kapnának állami támogatást, míg a fennmaradó összeget maguknak kell majd előteremteniük. Az egy-egy házra folyósított dotáció nem haladhatja majd meg a 16 600 eurót” – mondta el Michal Maco, a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója.

A bankok is besegítenek

A szakemberek szerint a projekt sikeressége szempontjából fontos lesz, hogy a támogatás iránt érdeklődők képesek legyenek előteremteni az ehhez szükséges önrészt. „A bankok és a lakás-takarékpénztárak készek együttműködni a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökséggel, hogy jövő nyárra előkészíthessék az önrész finanszírozásához szükséges kedvezményes hitelprogramjaikat” – nyilatkozta Katarína Nikodemová, az Épületek a jövőnek (BPB) szakmai platform igazgatója. „A támogatás feltételeit úgy kellene összeállítani, hogy azok a lehető legátfogóbb házfelújításokra sarkallják az igénylőket” – tette hozzá Richard Paksi, a BPB elemzője, aki szerint az energiahatékonyabb megoldásokat választóknak nagyobb kedvezményeket kellene nyújtani, így például magasabb dotációt kaphatnának. Paksi szerint hasonló módon járhatnának el azonban a pénzintézetek is a projekthez kapcsolódó hitelfolyósítás esetében.

Ez csak az első lépés

„Ha a Zöld házak projekt sikerrel is zárul, a nagyjából egymillió szlovákiai családi háznak még így is nem egész a 3 százalékát sikerül majd felújítani. Az államnak és a magánszférának így nem ártana tisztában lennie azzal, hogy a projekt csak az első lépés, a felújításokat 2026 után is folytatni kell. Jelenleg ugyanis minimum 390 ezer olyan családi ház van az országban, amelyekre ráférne az átfogó felújítás” – állítja Nikodemová.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?