Indul a nagy uniós pénzosztás

Heger
Pozsony |

Szlovákia megkezdi a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítését célzó uniós helyreállítási alapból származó források merítését. A támogatásoknak köszönhetően első körben az egészségügyben, az igazságszolgáltatásban és az iskolaügyben indulhatnak be a rég várt reformok.

Szlovákia számlájára 822 millió euró érkezik az elkövetkező hetekben – jelentette be hétfőn Eduard Heger kormányfő, aki szerint ez az első pénzcsomag az uniós helyreállítási alapból, amelyre Szlovákia jogosult. Az uniós tagországok tavaly júliusban tartott brüsszeli csúcstalálkozóján fogadták el azt a járvánnyal kapcsolatos 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alapot, amelyben 390 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás és 360 milliárd eurós kölcsön szerepel. Szlovákiának ebből nagyjából 6,6 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás jut a járvány utáni válság kezelésére, ehhez azonban a szlovák kormánynak is ki kellett dolgoznia a támogatás lehívásához szükséges nemzeti stratégiai tervet, és nevesíteni az ezzel kapcsolatos reformokat. „A helyreállítási alap nemcsak egy nagy pénzcsomag, amelynek köszönhetően a lehető legtöbb pénzt költhetjük el, hanem kiváló alkalom a legszükségesebb reformok végrehajtására” – mondta el Lívia Vašáková, a kormányhivatal helyreállítási alapot felügyelő részlegének a vezérigazgatója.

Heger szerint a legfontosabb reformokat első körben az egészségügyben, az igazságszolgáltatásban és az oktatásügyben tervezik. „A helyreállítási alapból több mint 1 milliárd eurót szeretnénk fordítani a kórházreformra, amelynek keretében új kórházakat építünk, és felújítjuk a meglévőket” – tette hozzá Heger. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatban hétfőn is ígéretet tett arra, hogy a reform során nem szüntetnek meg egyetlen kórházat sem. Az igazságügyi reformra, a bírósági térkép tervezett átrajzolására 255 millió eurót szeretnének fordítani a helyreállítási alapból. „Szeretnénk átláthatóbbá és gyorsabbá tenni a bírósági eljárásokat” – nyilatkozta Mária Kolíková igazságügyi miniszter.

Az oktatásügyre 213 millió euró jut. Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter szerint a rendelkezésükre álló pénz egy részét az óvodahálózat bővítésére és a regionális iskolarendszer modernizációjára szeretnék felhasználni, a másik csomag a főiskolai hálózat reformját szolgálná. „Kevesebb főiskola, javuló minőség” – foglalta össze a lényeget Heger, aki szerint támogatják a főiskolák összevonását. A reformokkal kapcsolatos jogszabályok egy részét Heger szerint már benyújtották a parlamentbe, egy részük pedig az elkövetkező időszakban kerül sorra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?