<p>Tízparancsolat egy jobb Szlovákiáért a címe annak a javaslatnak, amelyet a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) készített a márciusi választásokon esélyes parlamenti pártok számára.</p>
Tízparancsolat a politikusoknak
Pozsony |
A javaslat szerint a KBS számára prioritást élvez a vasárnapi munkavégzés korlátozása, az egyházi iskolák arányos támogatása, valamint az emberi jogok, nemzeti kisebbségek és nemi egyenlőség kormánytanácsának átalakítása oly módon, hogy az arányosan képviselje a szlovák állampolgárok véleményspektrumát a családról és a házasságról. A püspökök azt is el akarják érni, hogy Szlovákia lépjen vissza az ún. isztambuli egyezménytől (Az Európa Tanács egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról). A KBS szerint ez utóbbi a nők védelmének leple alatt a gender ideológiát akarja terjeszteni, ami pedig ellentétes a kulturális és vallási tradíciókkal. A KBS szeretné továbbá, hogy minden törvénymódosításhoz és újonnan elfogadott jogszabályhoz mellékeljenek egy családügyi záradékot. Szorgalmazzák az örökbefogadásról szóló alkotmánytörvény elfogadását is, amely leszögezné, hogy a család alapja kizárólag a férfi és nő közötti házasság lehet. A javaslat része az abortusz lehetőségének korlátozása is. A püspökök szerint Szlovákiának nagyobb fokú szolidaritást kellene mutatnia a háborús menekültekkel és bevándorlókkal, elsősorban az üldözött keresztényekkel szemben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.