Gyónni is lehet majd a parlamentben

Boris Kollár a Cyril, Metód és Gorazd szoborcsoport átadásán (TASR)
Pozsony |

Egy nappal a parlamenti választás előtti napon írta alá Boris Kollár leköszönő házelnök azt a memorandumot, amely alapján a parlamentben létrehozza a kápláni tisztséget.

A memorandumot Kollár a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) élén álló Bernard Bober érsekkel közösen írta alá. A katolikus káplán a jövőben miséket is tarthat a parlamentben, illetve a parlamenti képviselők és más alkalmazottak szolgálatában áll majd, akár lelki-beszélgetések vagy gyóntatás céljából. Az KBS szerint, a tisztség létrehozását a parlament kezdeményezte, tájékoztatott róla a Sme napilap. Ezzel szemben a parlament sajtóosztálya azt nyilatkozta, a KBS „nem lankadó érdeklődése a lelki-szolgálat iránt” késztette arra Kollárt, hogy létrehozza a tisztséget. Kollár elbukott a választáson, pártja csupán 2,2%-ot szerzett, ami az állami támogatáshoz sem elég. A leköszönő házelnöknek 13 gyereke van 11 partnerétől, kétes híre és a hozzá fűződő botrányok ellenére kampánya során a hagyományos értékrend védelmezőjeként próbált fellépni. „A káplán a pozsonyi vár Hétfájdalmú Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolnájában – legalább hetente egyszer – rendszeres istentiszteletet tart" – áll a Kollár és Bober által szeptember 29-én aláírt dokumentumban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?