Tizenkét vörös csillag

Pozsony. Felháborítónak tartja az Európai Parlament (EP) elnöke azt az óriásplakátot, amely a közelgő EP-választás előtt jelent meg a szlovák fővárosban. A billboardon két zászló látható, az egyiken vörös alapon az EU-t jelképező tizenkét csillag, a másikon kék mezőben sarló és kalapács.

Pozsony. Felháborítónak tartja az Európai Parlament (EP) elnöke azt az óriásplakátot, amely a közelgő EP-választás előtt jelent meg a szlovák fővárosban. A billboardon két zászló látható, az egyiken vörös alapon az EU-t jelképező tizenkét csillag, a másikon kék mezőben sarló és kalapács. Pat Cox szerint az önkényuralmi jelkép párhuzamba állítása az uniós csillagokkal elfogadhatatlan, mert az EU – a Szovjetunióval szemben – szabad emberek szabad akaratából jött létre. „Nekünk nincsenek gulagjaink” – mondta. A közelgő európai parlamenti választásokat övező apátiával kapcsolatban kijelentette, európai átlagban 50 százalék körüli részvétellel lenne elégedett. Pat Cox pozsonyi villámlátogatása során az újságírókon keresztül felszólította Szlovákia lakosságát, ne ignorálják a választást. Arra a felvetésre, hogy Szlovákia kis ország, s nem lesz elegendő érdekérvényesítési lehetősége, az ír politikus így válaszolt: „Nem akarok szerénytelen lenni, de én egy Szlovákiánál kisebb ország polgára vagyok, önök most mégis az Európai Parlament elnökével ülnek szemközt.” (jéel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?