Tizedszer rendezik meg Pozsonyban a Globsec fórumot

Pozsony |

<p>Az idén már tizedszer rendezik meg Pozsonyban Közép-Európa legjelentősebb biztonság és külpolitikai fórumát, a Globsec-et, amelynek résztvevői az idén egyebek mellett az ukrajnai helyzetről és az Európai Unió (EU) jövőjéről tanácskoznak majd - jelentették be a konferencia szervezői csütörtöki sajtótájékoztatójukon Pozsonyban.</p>

A Szlovák Atlanti Bizottság (SAC) által szervezett fórum idei évada a jövő hét péntekén kezdődik és vasárnapig tart, a konferencia már hagyományosnak számító helyszínén a pozsonyi River Park Kempinski szállóban.

A 2015-ös Globsec konferencia előadásai és tanácskozásai öt fő témakörre épülnek, ezek az EU jövője a belső feszültségek tükrében, az ukrajnai helyzet, a visegrádi együttműködés aktuális kérdései és jövője, a menekült probléma kihívásai valamint az Iszlám Állam problémaköre.

A központi témákon kívül várhatóan további aktuális kül- és biztonságpolitikai kérdések is terítékre kerülnek, valamint szó esik majd a NATO jövő évi varsói csúcstalálkozójának célkitűzéseiről is. "Fel akarjuk vetni, hogy milyen eredményeket szeretnénk elérni a varsói csúcstalálkozón" - mondta ez utóbbival kapcsolatban a sajtótájékoztatón Rastislav Kácer a SAC elnöke, Szlovákia egykori washingtoni jelenleg pedig budapesti nagykövete. Rámutatott: az idei tanácskozás a fórum történetének talán legfontosabbika lesz, tekintettel a jelenlegi, "nagyon összetett" világpolitikai helyzetre.

A 2005 óta minden évben megrendezésre kerülő találkozóra az idén, több mint hetven országból, minden korábbinál több - mintegy ezer - meghívott vendéget várnak, köztük az EBESZ és a NATO több vezető képviselőjét és John McCain amerikai szenátort, volt elnökjelöltet is. A találkozón való részvételét eddig 12 elnöki és miniszterelnöki küldöttség jelezte vissza, köztük a horvát, észt, grúz, szlovák, macedón és lengyel államfő, aki a konferencián a transzatlanti kapcsolatok fejlesztéséért való elismerésként kitüntetést vesz át.

A program szerint a fórum első napján -  egy panelbeszélgetésen -  a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) kormányfői is jelen lesznek.  A V4-es csoport miniszterelnökei a tervek szerint még ugyanezen a napon  különtanácskozást is tartanak a pozsonyi várban. Ezen találkozón részt vesz Francois Hollande francia államfő is.

A háromnapos Globsec konferenciát szigorú biztonsági intézkedések és a nemzetközi sajtó kiemelt figyelme kíséri, a fórumra 30 országból mintegy másfélszáz újságírót várnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?