Tíz év közös nevezője az iskolában

Tíz évvel ezelőtt a Katedra a mai másához képest igénytelen küllemű, tizenhat oldalas kiadványként indult. Ráadásul eléggé kedvezőtlen, zavaros társadalmi körülmények közt született meg a lap, mely ma, merész terveit s céljait valóra váltva a pedagógusok elismert szakmai fóruma lett. A jubileum kapcsán a folyóirat felelős kiadójával, Hodossy Gyulával beszélgetek.

Visszatekintve az első, 1994-es évfolyamra, melynek főszerkesztője voltál, mi minden idéződik fel benned a kezdetekből?

A lapot, mint ahogy a Lilium Aurum Kiadót is a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség oltalmát élvezve indítottuk: a Katedra nulladik száma 1994 januárjában jelent meg. A cserkészet ugye, maga is nevelő jellegű ifjúsági szervezet, kézenfekvőnek tűnt az együttműködés, hiszen a Katedrával mi is a pedagógusokat és a szülőket kívántuk megszólítani. Voltaképpen tudtam, tudtuk, mit szeretnénk, mire volna szükség, hiszen akkortájt szűnt meg a pedagógusok egyetlen sajtófóruma, a Szocialista Nevelés jogutódjának tekinthető Nevelés című lap. A bökkenő csak az volt, hogy többeket zavart a cserkészet – okkal vagy indokolatlanul –, tehát a valláshoz, a katonai felépítéséhez vélt kötődés, s ez hiúsította meg az eredeti szándékunkat, hogy a cserkészpedagógiával és legnemesebb hagyományaival szólítsuk meg a pedagógusokat. Az első évfolyam próbálkozásai így és ezzel teltek, igyekeztünk a pedagógusokat és a cserkészeket egyaránt a Katedrának megnyerni. Aztán a cserkészszövetség lemondott a lap kiadásáról. Ekkor eldöntöttük, csinálunk egy igazi pedagóguslapot, melyet a szlovákiai magyar iskolák szolgálatába állítunk.

Ezt az „igazi Katedra” kifejezést használja Kulcsár Ferenc is, az 1995 szeptemberi szám vezércikkében, melyet akkor már a folyóirat főszerkesztőjeként írt. A megújult, huszonnyolc oldalasra bővített lapot az egyetemesség szellemében bocsátja útjára, s ugyanitt írja le, hogy a Katedrát az igazságkeresés fórumának szeretné látni. Kortünet ez is, s mögötte a rossz emlékű, elnyomó kormánypolitika, a kétnyelvű oktatás bevezetésére tett kísérletek keresendők.

Igen, sajnos, a hadakozás újabb fejezete kezdődött, de a Katedra történetében én ezt is pozitívumként látom, mert noha kétségtelenül valami ellen léptünk fel, foglaltunk állást, elsősorban az iskoláinkért tömörültünk-kovácsolódtunk egybe. Többek közt azzal is, hogy a komáromi tiltakozó nagygyűlésre, 1995 áprilisában ötezer példánnyal emeltük a Katedra példányszámát. Fő célunk az volt, hogy megfelelő sajtóteret és szakmai fórumot biztosítsunk a szlovákiai magyar oktatásügynek.

Ennél is álljunk meg egy pillanatra! Emlékszem, a Katedra akkori szerkesztőbizottsági tagjaként is, hogy a szakma részéről is felmerültek kétségek a lap jellegével kapcsolatban. Felmerült, hogy miért és milyen alapon akar a Lilium Aurum pedagógiai lapot kiadni...

Igen, voltak olyan vádak, melyek szerint elvesszük a teret és a lehetőséget mások, nálunknál illetékesebbek elől. De abban a pillanatban, amikor a Katedrának mint országos terjesztésű pedagóguslapnak a gondolata felvetődött, egyrészt nem volt ilyen pedagóguslap, tehát nem jelentettünk senkinek konkurenciát, másrészt már túl voltunk azon a kezdeményezésen, melyet az Új Szó ajánlott fel a szakmának, nevezetesen, hogy havonta biztosít egy oldalnyi mellékletet a pedagógusoknak – ami hamar meg is szűnt, mert nem volt, aki megírja. ĺgy, ilyen körülmények közt indult az „igazi” Katedra: volt némi hümmögés azon, hogy miért éppen mi, és némi sajnálkozó káröröm, hogy úgysem lesz hosszú életű. Fordított sorrendben, persze. Amikor kiderült, hogy a Katedra megtalálta a helyét, s igenis meg lehet tölteni anyaggal, jó írásokkal, akkor merült fel, hogy hát ha működik, akkor miért éppen ők működtetik...

A már többször is említett 1995 szeptemberi számban, melyben Turczel Lajos, a Katedra örökös munkatársa kijelöli a Katedra helyét és felvázolja lehetséges szerepkörét, megjelent a lap szerkesztőbizottságának szabályzata, és itt olvashatók a Katedra Társaság működésének alapelvei is. Azaz a lap megteremtette magának a működéséhez szükséges intézményes kereteket is.

Körültekintően jártunk el: létrehoztuk a Katedra Alapítványt is. Az alapítványt azért, hogy a társaság számára intézményi keretet, a Katedra Társaságot meg azért, hogy szakmai felügyeletet biztosítsunk a folyóirat tevékenységének. A kiadóban ugyanis akkor még egyetlenegy pedagógus sem dolgozott, s nem is lett volna célszerű, hogy a Lilium Aurum tűzze ki a célt a szlovákiai pedagógusok számára. E társaságban képviselteti magát minden olyan intézmény és szervezet, melyeknek a pedagógiához vagy a szlovákiai magyar oktatásügyhöz bármilyen köze van. Ezeknek a szervezeteknek a képviselői azok, akik a Katedra arculatát meghatározzák. S vedd figyelembe azt is, hogy magánkiadók gyakorlatában azért nem jellemző az a hozzáállás, hogy létrehoznak egy civil társulást, mely belebeszél a kiadó dolgába. Ezt csak azért említem, mert így talán érthetőbb, amit Turczel Lajos tanár úr az említett írásában előrebocsát, egészen pontosan így fogalmazva: „Az teljesen természetes, hogy a stabilizálódott Katedra szilárdan demokratikus lap lesz...” A demokratizmus itt, ismétlem, körültekintő előrelátás volt, s ma már, gondolom, látható, hogy jól jártunk el. A Katedra Társaságot ma a szlovákiai magyar pedagógusok krémje alkotja.

Magyarán: nem légüres térben szerkesztődött a lap...

Pontosan. Az áprilisi, komáromi nagygyűlésre megemelt példányszámú Katedra, kihasználva a nyári két hónap szünetet is, szeptemberre pontosan körülhatárolható formát öltött. Megszerveztük a szerkesztőbizottságot, mindenkit megszólítottunk és mozgósítottunk, pontosan azért, hogy rögtön a kezdet kezdetén ott legyenek a folyóirat körül és mögött azok a szakemberek, akikre egy ilyen folyóiratnak elemi szüksége van. Maga a Katedra Társaság egyébként nem csak a lappal törődik, sok mást is csinál: negyedévente ülésezik, szakmai kérdéseket vitatva meg, véleményt mond, állást foglal – ezek elsősorban szakmai, módszertani, nem oktatáspolitikai kérdések. De ha kellett, s ugye, a mečiari időkben gyakran kellett, ez a testület felemelte a szavát az oktatáspolitikát illetően is.

Nem volt még szó a Katedra Napokról: ennek a rendezvénynek különösen fontos szerepe és jó neve van a pedagógusszakma körében.

A Katedra Napok a folyóirat és a társaság legfontosabb rendezvénye, a kezdetektől fogva megrendezzük. Azért volt és van rá szükség, mivel a Katedra Társaság, lévén hogy zárt, harminc-negyven tagú testületről van szó, e rendezvény során tárja fel, ismerteti munkáját. A Katedra Napokon mindenkit szívesen látunk, rendszerint két-háromszáz pedagógus el is jön az ország minden részéből, s megismerkedik azokkal a szakmai kérdésekkel, melyek a testületet foglalkoztatják. Ezeken az összejöveteleken mindig szerepel olyan kiemelt, aktuális vagy sokakat érintő téma is, melyre hazai vagy külföldi előadókat hívunk meg.

Milyen tevékenységet fejt még ki a Katedra Társaság?

A „lapkészítésen” kívül sok más tevékenység is folyik: kutatásokat, felméréseket végez, konferenciákat, szakmai körutakat, versenyeket szervez a társaság. A Katedra folyóirat versenyeiről pedig igazán elmondhatom, hogy nagyon sikeresek. Megalapítottuk a Katedra-díjat is, évente öt kategóriában osztjuk ki szlovákiai magyar pedagógusoknak, a Katedra Társaság javaslatai és a Katedra Alapítvány kuratóriumának döntése alapján. Ez pénzjutalommal járó szakmai-erkölcsi elismerés. Mára már olyan szerteágazó a társaság tevékenysége, hogy valamit biztosan kifelejtek a felsorolásból. Katedra Klubokat is szerveztünk és szervezünk például. És ennek a sok mindennek közvetve-közvetlenül köze van a Katedra folyóirathoz: egyetlen nagy család vagyunk. A terebélyes családfa meg azért jelent előnyt, mert sok-sok helyről kapunk visszajelzést a tekintetben, milyen lapot is csináljunk. Rengeteg szálon kötődünk a pedagógusokhoz, s nagyon élő csatornákon folyik köztük, a Katedrának köszönhetően a párbeszéd. A lap szempontjából ezek a visszajelzések életfontosságúak, és nyilván ennek köszönhető a sikere is. Mert a Katedra története, s ez nem szerénytelenség, sikertörténet. Ez pedig annak köszönhető, hogy figyelünk a pedagógusokra, ők meg érdeklődnek a lap iránt, és szívesen olvassák, szeretik.

Ezt azért konkretizálhatnád, mert mifelénk lassan minden sikertörténet. Turczel Lajos a Katedra helyének nyolc évvel ezelőtti kijelölésében például felveti, hogy a lapnak a pluralizmusra kell törekednie, és szakmai vitákat szorgalmaz. Előfizetője vagyok a lapnak, mégsem emlékszem szakmai vitákra. Nekem hiányoznak a Katedra folyóiratjellegét jobban hangsúlyozó kisebb-nagyobb tanulmányok is, amilyeneket például az Iskolakultúrában olvashat az ember. Nincs e téren hiányérzeted?

Nem igazán, és ne érts félre, mert nem térek ki a válasz elől. A tíz év tapasztalata helyesnek mutatja a Katedra jelenlegi szerkezetét, nem mintha nem lehetne rajta javítani, finomítani. A szakmai viták a megfelelő fórumokon, tanácskozásokon, konferenciákon, rendezvényeinken zajlanak, ezek lecsapódásai, eredményei olvashatók a lapban. Ez a módszer visszaigazoltan jónak mondható, nyilván van más is, ez itt bevált. A nagyobb lélegzetű tanulmányoknak pedig egyéb fórumokat tud a Lilium Aurum Kiadó biztosítani: ezt a célt szolgálják népszerű sorozataink, a Katedra Füzetek és a Katedra Könyvek, ezeknek köszönhetően a bennük terjedelmesebben feldolgozott anyag éppen azokhoz jut, akiket érint vagy érdekel, részletet persze leközöl belőle a Katedra is. Ugyanígy kiadjuk a társaság határozatainak, tanácskozásainak, konferenciáinak szövegeit. Emellett beindítottuk az Egyetemi Füzetek sorozatot is, melyben megjelent már mintegy hét egyetemi, főiskolai jegyzet. A lapnak a rá igényt tartó közeggel kell együtt élnie, alakulnia, főként akkor, ha – mint ahogy ez a Katedra esetében is fennáll – ez az egyetlen orgánuma. Azáltal, hogy egyetlen országos fórum, mozgósító ereje van, és ezért nagy a felelőssége a Katedra Társaságnak, hiszen nem mindegy, milyen irányban mozgósít. Volt szó a mečiari időszakról: ekkor a Katedra nyomatékosabban képviselt érdekvédelmi és oktatáspolitikai szempontokat, mert a magyar iskolák megmaradása végett erre volt nagyobb szükség. Akkor az iskolamegóvás volt a cél. Ismétlem, sosem csak egyetlen cél lebegett a szemünk előtt, mostanra például egyre inkább az oktatás minőségének javítása került előtérbe. Egyébként a lap első fele a kezdetektől fogva a publicisztikának biztosít teret, a másik fele szakmai írásoknak, ma talán hangsúlyosabb a szakmai jellege. Visszatérve a kérdéshez és az említett Iskolakultúrához: ilyen jellegű laphoz nagyobb szerzőgárda és sokkal több pénz kellene. A publikálni kívánó pedagógusok számát illetően nem bocsátkozom becslésekbe, de az anyagiakra vonatkozóan, sajnos, nincsenek illúzióim. Egyébként évente négy oldallal bővül a lap, és a tartalma folyamatosan gazdagszik. Jelenleg harminchat oldalnál és nyolc oldal belső mellékletnél tartunk, s hagyománnyá vált a csatolt színes poszter is a folyóirat közepén. Ugyanígy a szerzőgárdánk is gyarapszik, számuk több mint százra tehető. E tekintetben, a lap szakmai színvonalára vonatkozóan eddig még nem kaptunk negatív visszajelzést. A kiadóba folyamatosan elégedett olvasói vélemények érkeznek, nemtetszést esetleg a terjesztés gyorsasága vagy a lap ára szokott kiváltani. A szlovákiai magyar pedagógusok a magukénak érzik a lapot, a szülőket azonban még mindig nem sikerült a kívánt mértékben megszólítanunk. Egyébként így június végén szoktunk összeülni, kiértékelve az előző évet, megvitatva a laphoz rendszeresen csatolt, olvasókkal kitöltetett kérdőíveket, s ezeket figyelembe véve módosítjuk, bővítjük az új évfolyamot. Figyelemmel követjük a megrendelők körét is, megszólítjuk az iskolaigazgatókat, jelezzék, ha új, frissen végzett tanerőt alkalmaznak szeptembertől, mert a kezdő pedagógusok számára egy éven át ingyen küldjük meg a lapot. És persze járjuk az iskolákat, hiszen a személyes kapcsolatnál jobbat mi sem tudunk elképzelni.

A régebbi számokban konkrét kérdések és problémák gyakorlati orvoslását is vállalta a Katedra: például hogy mit tegyen, mit tehet az igazgató az elnyomó hatalommal szemben, emlékszem, Hecht Anna vagy Mészáros Lajos nemegyszer a vonatkozó jogszabályokra hivatkozva adott tanácsot vagy fogódzót a pedagógusnak. Ma mit jelent a Katedra számára a pedagógus szakmai és érdekképviselete?

A politikai helyzet változásával, az MKP kormányra kerülésével változott a pedagógusok érdekképviselete is, s ez a lapban is tükröződik. Merőben más a helyzet: most éppen az önkormányzatok hatáskörébe visszakerült iskolák anyagi helyzetének a rendezése az egyik fontos kérdés. Mivel az iskola nem számíthat az állam kizárólagos támogatására, ötletekkel szolgálunk más anyagi lehetőségeket illetően. Továbbá, ha az iskola megtalálja a helyét abban a közösségben, ahol működik, segítenünk kell a neki legmegfelelőbb pedagógiai program kialakításában. Ez is érdekképviselet. Csakúgy, mint korábban a jogalanyiság elnyerésével vagy az iskola névválasztásával kapcsolatos teendők. A folyóirat mindig is élenjárt a reformgondolatok hirdetésében, tolmácsolásában, népszerűsítésében.

Veled kezdtük, a Katedra felelős kiadójával és első főszerkesztőjével, zárjuk azzal, hogy a folyóirat után értékeld a stafétát átvevő többi főszerkesztő tevékenységét! Kulcsár Ferenc például úgy nyilatkozott annak idején, hogy kényszerűségből lett főszerkesztő...

Anyagiak hiányában még mindig nincs a Katedrának főállású főszerkesztője, egyedül Nagy Attila szerkesztő dolgozik főállásban, mondanom sem kell, a legnagyobb megelégedésünkre, kiválóan. Róla kevesen tudják, hogy eredeti foglalkozása neki is pedagógus – „a katedráról csábítottuk át a Katedrába”. Az „igazi” Katedra első főszerkesztője valóban Kulcsár Ferenc volt, talán annyiban vállalta kényszerből, hogy mi pedagógust szerettünk volna megnyerni a célunknak, olyat persze, aki a lapszerkesztéshez és -vezetéshez is ért, s ez a törekvésünk végig fenn is maradt. Ám akkor Kulcsár Ferencnél, a Lilium Aurum felelős szerkesztőjénél jobbat keresve sem találhattunk volna. Ráadásul hamar kiderült, hogy a lapot nem kell feltétlen pedagógusnak szerkesztenie, a pedagógia mint szakma a Katedra Társaság által nyilvánult meg a lapban. Az, hogy a Katedrát a szakma, de a szlovákiai magyar társadalom színe-java elfogadta, elsősorban neki volt köszönhető. Az a szeretet, mellyel a munkáját végezte, meglátszott a lapon: megalapozta a folyóirat hosszú távú létét. Őt Szilvássy József követte, miután az Új Szóban szabaddá vált. Nagy örömömre elvállalta a főszerkesztői posztot, mert a társadalmi és politikai helyzetismeretével mindannyiunknál jobban rá tudott hangolódni a mindennapi eseményekre, s nőtt a lapnak az aktualitásokkal kapcsolatos mozgástere, épp akkor, amikor erre a legnagyobb szükség volt. Bodnár Gyula pedig, a Katedra jelenlegi főszerkesztője, meggyőződésem szerint a lap ideális vezetője: korábban évtizedeken át vezette napilapunkban a kultúra és az oktatás rovatát, maga is pedagógus végzettségű, pedagóguscsaládban él, hivatásos újságíró, az ország minden zugában ismerős, jó kapcsolata van a szerzőinkkel, az olvasókkal, a szépírókkal, kiváló tollú, rugalmas, ötletekben gazdag szerkesztő, egyszóval, nála jobb egyéniség szerintem nem állhatna a lap élén. S ha valamit kívánhatnék a Katedrának az elkövetkezendő tíz meg még sokszor tíz évfolyamokra, az olvasók elégedettségén meg a lap példányszámának folyamatos növekedésén kívül, az éppen Bodnár Gyula személye lenne.