Tisztújítás a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségben

Érsekújvár |

<p>Több mint négy év telt el a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) legutóbbi tisztújítása óta, így az ország legnagyobb magyar gyermek- és ifjúsági szervezete szombaton új tisztségviselőket választ. A szavazásra jogosult cserkészvezetők Érsekújvárott gyűlnek össze.</p>

Csémi Szilárd, az SZMCS 2007-ben megválasztott ügyvezető elnöke elmondta, az anyagi gondokkal küszködő szervezet gazdálkodását sikerült stabilizálni, a megörökölt hiányt lefaragni, illetve újabb támogatókat találni, így anyagi gondok nem veszélyeztetik a működést.
„Mozgalmunk életképességének demonstrációja a 2011 nyarán, 600 fővel megrendezett IV. Szövetségi Nagytáborunk volt, melynek előkészítésébe a legtehetségesebb vezetőink kapcsolódtak be. A tábornak nem vártan nagy sajtóvisszhangja volt idehaza és az anyaországban egyaránt” – mondta Csémi Szilárd.
A szövetség minden évben megrendezte vezetőképző táborait. Az elmúlt négy évben mintegy 300 fő vett részt ezekben. „Tagjaink számos külföldi, nemzetközi táborban vettek részt, sikerült eljutnunk a cserkészek világtalálkozójára is” – mondta a szövetség ügyvezető elnöke, aki ellenjelölt nélkül indul a szombati tisztújításon.
Tervei között a taglétszám növelése, népszerűsítő és módszertani kiadványok kiadása, és a nemzetközi kapcsolatok erősítése szerepel. Az SZMCS az elkövetkező években kiemelt figyelmet szeretne fordítani a szórványvidéken végzett cserkészmunkára is. (szmcsp, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?