<div>Az akták szerint ŠtB-ügynök volt, ám a kerületi bíróság az egykori tartótiszteknek hitt – ők azt vallották, hogy Andrej Babiš nem volt ügynök.</div><div> </div>
Tisztára mosta Babiš ŠtB-s múltját a bíróság
Pozsony |
Andrej Babiš másodfokon is pert nyert a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) ellen. A Pozsonyi Kerületi Bíróság ítélete szerint nem lehet bizonyítani, hogy a cseh pénzügyminiszter, szlovákiai származású milliárdos a kommunista állambiztonság (ŠtB) ügynöke volt, ezért ki kell törölni az ÚPN regiszteréből. Az ügy felveti a kérdést, hogy a Babišnak kedvező ítéletben mennyire játszott közre a miniszter politikai befolyása és sokmilliárdos vagyona, de egyben túlmutat Babiš személyén: szakértők szerint az ítélet veszélyes precedenst teremthet. Adott ugyanis egy ember, akinek ügynökmúltját többtucatnyi korabeli dokumentum támasztja alá, ám a bíróság néhány egykori tartótiszt vallomása alapján mégis figyelmen kívül hagyja ezeket a bizonyítékokat. A volt tartótiszteket pedig akár az egykori ügynökök – akiket 1989 előtt irányítottak – is befolyásolhatják, vesztenivalójuk ugyanis nincs: ha azt vallják, hogy a „rendszert kijátszva” kitalálták az illető beszervezéséről szóló történetet, most már semmilyen büntetést sem kaphatnak. Furcsa ítélet Babiš ügyében tavaly döntött az egyik pozsonyi járásbíróság: a cseh miniszter nem volt ügynök. Az ÚPN a fellebbviteli tárgyalásra 44 oldalas dokumentummal készült, 229 pontban szedték össze, miért voltak hitelesek az ŠtB dokumentumai. Babiš több ŠtB-s aktában és akcióban is szerepelt ügynökként, történészek szerint lehetetlen, hogy egy-két ügynök kitalációja alapján került volna bele az aktákba. A bíróságon három volt állambiztonsági tartótiszt tett vallomást, mind azt állították, hogy Babišnak semmi köze sem volt az ŠtB-hez. A miniszter által felkért szakértő, Milan Žitný jelentésében azt írta, a tisztek saját teljesítményük javítása érdekében találták ki Babiš beszervezését. A témát ismerő történészek ezt cáfolják. „Az ügynöki beszervezés többlépcsős folyamat volt, nem lehetett meghamisítani” – érvelt lapunknak Bukovszky László történész, aki korábban évekig a „cseh ÚPN” igazgatója volt. „Védjük az ŠtB-t?” „Nem engedhetjük meg, hogy ŠtB-s tisztek írják át a történelmet” – nyilatkozta az ítélet után Ondrej Krajňák, az ÚPN igazgatója, aki szerint valószínűleg a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbeznek. Krajňák állítja: abszurd helyzet alakult ki. A titkosszolgálat múltját feldolgozó intézetnek kell az ŠtB aktáinak szavahihetőségét védenie a bíróság előtt, a testület pedig az intézetet hibáztatja azért, mert az a törvényből adódó feladatait látja el. A jogszabály ugyanis előírja: az ÚPN feladata az ŠtB aktáinak kezelése, kutatása és nyilvánosságra hozatala. „Ahelyett, hogy az ÚPN az ŠtB-s ügynököket és tiszteket perelné egykori tevékenységük miatt, azt kell bizonygatnunk, hogy az iratok hitelesek” – tette hozzá Krajňák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.