Timosenko szabad, Janukovics elmenekült

<p>Kijev. Fordulatot vettek a hétvégén az ukrán események. Viktor Janukovics szinte elmenekült, még tegnap este sem lehetett tudni, hol tartózkodik, Julija Timosenko volt kormányfő kiszabadult a börtönből, pontosabban a kórházból, s már a felkelők előtt mondott beszédet. Az ukrán helyzet azonban még nem oldódott meg, a Nyugat és Moszkva is nyugalomra int.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Az ukrán parlament Olekszandr Turcsinov házelnököt bízta meg tegnap az államfői feladatok ellátásával az új államfő hivatalba lépéséig. Turcsinov még házelnökként utasította az ukrán törvényhozás képviselőcsoportjainak vezetőit, hogy holnapig állapodjanak meg az új parlamenti többségről és a „nép bizalmát élvező” új kormány összetételéről.

A parlament menesztette tisztségéből Leonyid Kozsara külügyminisztert. A külügyek volt irányítója részt vett azokon a tárgyalásokon, amelyeken Janukovics döntésére Ukrajna elutasította a társulási egyezmény megkötését az Európai Unióval és helyette szorosabbra fűzte kapcsolatait Oroszországgal.

Oleh Mahnitszki ügyvezető főügyész utasítást adott Olekszandr Klimenko volt jövedéki és adóügyi miniszter, valamint Viktor Psonka egykori főügyész őrizetbe vételére. Arszenyij Avakov ideiglenesen megbízott belügyminiszter pedig közölte, az állambiztonsági szolgálat és a főügyészi hivatal vizsgálja „az ukrán nép ellen elkövetett súlyos bűncselekményeket, ideértve a volt állami vezetők által elkövetetteket is”. Avakov hivatali hatalommal való visszaélés miatt harminc belügyi tisztviselő ellen indított vizsgálatot.

Kijevben nyugodtan telt az éjszaka. A város központjában a Függetlenség tere továbbra is tele volt tüntetőkkel. A tiltakozók önvédelmi egységei, köztük katonai sisakot és pajzsot viselő emberek vették át a rendőröktől az államfői hivatal és a parlament őrzését, hogy útját állják a radikális csoportoknak, amelyek esetleg károkat okoznának, vagy erőszakos cselekményeket robbantanának ki.

Továbbra sem ismert Viktor Janukovics leváltott ukrán elnök tartózkodási helye. Egy, Oroszországba induló magánrepülőgéptől, amelynek a fedélzetén tartózkodott az államfő, megtagadták a felszállási engedélyt, mert nem voltak rendben a dokumentumai. Az államfő gépkocsin távozott a repülőtérről. További híreink a 6. és 24. oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?