Közélet

Tesztelés: A kisebbségi kormánybiztos hiányolja a kétnyelvű tájékoztatást

Az illetékes állami és önkormányzati szervek óriási erőfeszítéseket tettek, hogy sikerrel lebonyolítsák az országos Covid-19-tesztelés első körét, azonban számos helyszínen megsértették a kisebbségek nyelvi jogait. Erre Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos figyelmeztetett a közösségi hálón.
TASR

2020. november 3. 15:00

Bukovszky László
Bukovszky László - Somogyi Tibor felvétele

„Mérhetetlenül csalódott vagyok, hogy sok falu és város, köztük olyanok is, ahol többséget alkotnak a nemzeti kisebbségekhez tartozók, megfeledkeztek erről a törvényi kötelezettségükről” - írta a kormánybiztos, egyúttal köszönetet mondott azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kisebbség nyelvén is tájékoztattak a tesztelés során.

„Ilyen rendkívüli helyzetekben teljesen természetesnek kellene lennie a kétnyelvűségnek, hiszen az egészség védelmével és emberéletekkel kapcsolatos tájékoztatásról van szó” - hangsúlyozta Bukovszky.

A kisebbségi nyelvhasználati törvény szerint az állampolgárok életét, egészségét, biztonságát vagy tulajdonát fenyegető veszélyre figyelmeztető információkat az államnyelven kívül a kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni azokon a településeket, ahol a legutóbbi népszámlálás során a kisebbséghez tartozók aránya elérte a 15 százalékot.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Matovič

Matovič: Fontos a polgármesterek hozzáállása

Bugár Béla

Bugár Matovič bosszújától tart

koronavírus-vakcina

Szlovákiában is lehet orosz vakcina

országos tesztelés
Frissítve

Országos tesztelés – érkeznek a szombati eredmények

Karcsai út

Sok fertőzött, karantén a Karcsai úton

Capitolium

Trump terhes öröksége

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.