A kormány döntése értelmében a gorálok lettek Szlovákia 15. hivatalosan is elismert nemzeti kisebbsége. A kisebbségügyi kormánybiztos, Horony Ákos úgy véli, hosszú hónapok munkája érett be, ami a jövőben egyebek mellett azt is lehetővé teszi, hogy a gorál kultúra megőrzéséért dolgozó csoportosulások anyagi támogatásban részesüljenek.
A gorálokkal bővült a Szlovákiában elismert nemzeti kisebbségek listája
Robert Fico negyedik kormánya szerdán újabb kihelyezett ülést tartott, ezúttal Vöröskolostor (Červený Kláštor) községben. A kabinet több, a térséget érintő nagyszabású beruházás és bőkezű támogatás jóváhagyása mellett arról is döntött, hogy a hogy a főként Észak-Szlovákiában élő gorál közösséget hivatalosan is elismerik az ország 15. nemzeti kisebbségének. A határozat egyebek mellett lehetővé teszi, hogy a gorál kultúra hivatalos támogatásban részesülhessen, ami biztosítja az általuk képviselt értékek megőrzését és továbbfejlesztését, de a gorálok által lakott településeken a nyelvhasználat megerősítéséhez is hozzájárul.
Beérett a kemény munka
Horony Ákos, a kisebbségügyi kormánybiztos az Új Szó érdeklődésére közölte, maga is jelen volt a szóban forgó, szerdai kormányülésen.
Az mindig egy politikai döntés, hogy az állam mely közösségeket ismeri el nemzeti kisebbségként és melyeket nem
– magyarázta Horony, aki egyúttal azt is megjegyezte, a gorálok rendkívül sokat tettek azért, hogy célt érjenek.
„Már a népszámlálás során is kifejezetten sokan jelölték meg, hogy a gorál közösséghez tartoznak, ami bizonyára segített előremozdítani az ügyet. Továbbá, engem is megkerestek, jómagam pedig támogattam a lépést” – árulta el Horony Ákos.
A kisebbségügyi kormánybiztos rámutatott, bár egy hosszú folyamat most lezártul, a munka még egyáltalán nem ért véget. Mivel a gorálok is nemzeti kisebbség lettek, így meg kell változtatni a kisebbségi kormánytanács statútumát is, hogy a gorálok is képviseltessék magukat. Módosítani kell továbbá a kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló törvényt is.
Bővülhet a tudástárunk
Annak ellenére, hogy a gorálok az ország egyik legismertebb népcsoportja, szélesebb körben viszonylag kevés dolgot lehet tudni róluk. A Bél Mátyás Intézet ezért gorál aktivistákkal szorosan együttműködve mélyreható kutatást végzett. Az eredmények egyebek mellett arra is rámutattak, hogy a gorálok Szlovákiában legalább 80 településén vannak jelen, főként a Szepességben, de Árva és Kiszuca környékén is.
Ami a konkrét adatokat illeti, a gorálok becsült összlétszáma 57 ezer főre tehető. A legutóbbi népszámlálás során egyébként 5 ezren jelölték meg ezt a nemzetiséget. Tették ezt úgy, hogy a „gorál” szót kézzel kellett beírniuk a lehetőségek közé.
A Bél Mátyás Intézetének kutatása azt is megállapítja, hogy a fiatalabb generáció soraiban egyre jobban fakul a gorál nyelvjárások ismerete. A szakértők szerint ez annak tudható be, hogy eddig egyáltalán nem állt a rendelkezésükre támogatás, ami hozzájárulhatott volna a gorál kultúra megőrzéséhez. A kormány döntése után nem kizárt, hogy ez a tendencia pozitív irányba változik majd.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.