Terjednek az álhírek a koronavírusról

korona
Pozsony |

A koronavírus gyors terjedése miatt pénteken megkezdődtek a rendkívüli intézkedések az országban. A közlekedési minisztérium a higiéniai szakemberekkel együttműködve már vizsgálja a pozsonyi, a kassai és a poprádi repülőtérre érkező utasokat, a rendőrség pedig a határátkelőkön tájékoztatja az országba utazókat a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb információkról.

A higiéniai szakemberek hőkamerákkal és hőmérőkkel fogadják az utasokat a pozsonyi reptéren, és amennyiben felmerül a fertőzés gyanúja, azonnal izolálják a betegeket. Ezen kívül a közlekedési tárca már több kézfertőtlenítő eszközt is elhelyezett a reptéren az utasok számára, valamint a következő napokban egy olyan berendezést is elhelyeznek, mellyel megtisztíthatják a levegőt a reptér épületében. A Szlovákiába érkező utazóknak a repülőn ki kell tölteniük egy kérdőívet, melynek segítségével a tárca vissza tudja keresni az utasok nevét, ha esetleg később kiderül, hogy a gépen fertőzött személy is utazott. A minisztérium mindenkit arra kér, hogy figyelmesen töltse ki a kérdőívet, hiszen ez nagy segítség lehet az esetleges járvány megállításában.

Információs kampány

A szlovák rendőrség a hivatalos közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy péntek délután 18 órától a határátkelőkön megállítják majd a külföldről érkező gépjárműveket. Hangsúlyozzák, hogy nem rendőrségi ellenőrzésről van szó, hanem információs kampányról, mely arra szolgál, hogy az állampolgárok tudják, miként kell eljárni koronavírus-fertőzés gyanúja esetén.

„A rendőrség a Vöröskereszt alapítvány munkatársaival együtt tájékoztató szórólapokat fog osztogatni, hogy az említett esetben az emberek tudják, mi a teendő. Nincs ok a pánikkeltésre, hiszen szükség esetén készen állunk a kellő intézkedésekre”

– olvasható a rendőrség Facebook-oldalán. Az információs kampány hétfőig tart majd, amíg a válságstáb nem dönt a további intézkedésekről.

Pánikkeltő álhírek

Mindeközben az interneten több olyan álhír is megjelent, miszerint már megerősítették a vírus felbukkanását az országban. Erre figyelmeztetett Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője is.

„Az elmúlt 24 órában megugrott az olyan híresztelések száma, hogy bizonyítottan felbukkant Szlovákiában a koronavírus. Figyelmeztetünk mindenkit, hogy a rémhírterjesztés bűncselekmény”

– tájékoztatott Eliášová.

A tárca legfrissebb adatai szerint eddig összesen 143 tesztet végeztek koronavírus-fertőzés gyanúja miatt, és eddig az összes negatív lett. A szóvivő hozzátette: amennyiben a Közegészségügyi Hivatal koronavírussal fertőzött beteget talál, arról azonnal értesíti az egészségügyi minisztériumot, amely rögtön eljuttatja a híreket a sajtónak, valamint folyamatosan frissítik a tárca Facebook-oldalát.

Érdekes

Milyenek a betegség tünetei?

A koronavírus új válfaja cseppfertőzés útján terjed, a tüntetek közé tartozik a köhögés, a láz, a fejfájás, az izomfájdalom és a szokatlan fáradtság. A fertőzés egyik veszélye, hogy akár 14 napos is lehet a lappangási ideje, miközben a beteg teljesen tünetmentes lehet. Azért is nehéz megállítani a terjedését, mivel már a lappangási idő alatt is továbbadhatja a beteg. A szakértők azt javasolják, hogy az emberek fokozottan figyeljenek a higiéniai előírásokra, fogyasszanak sok gyümölcsöt, zöldséget, valamint kerüljék el azokat az országokat, ahol a fertőzés már bizonyítottan felütötte a fejét.

Javuló influenzahelyzet

A koronavírus a legnagyobb komplikációkat azok számára okozhatja, akiknek gyenge az immunrendszere. Elsősorban ebbe a kategóriába tartoznak az idősek, valamint azok a személyek, akik eleve valamilyen betegséggel küzdenek. Éppen ezért okozhat gondot a koronavírus terjedésében az influenzajárvány is. A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZSR) legújabb adatai szerint jelenleg 8671-en szenvednek influenzától. Bár ez az adat elsőre aggasztónak tűnhet, azonban hozzá kell tenni, hogy a járvány visszaszorulóban van. Az előző héten ugyanis még több mint 9500 influenzás beteget regisztráltak, vagyis ez azt jelenti, hogy ezen a héten 14 százalékkal csökkent a fertőzöttek száma. A két héttel ezelőtti adatokhoz képest pedig még inkább javult a helyzet, hiszen akkor még több mint 11 ezren voltak betegek. 

A hivatal adatai alapján leginkább az Eperjes megyében élőknek érdemes odafigyelni az influenzára, hiszen abban a régióban a legmagasabb a megbetegedések aránya (Besztercebánya megyében pedig a legalacsonyabb). A járvány miatt azonban még így is 134 oktatási intézményt be kellett zárni, ebből 71 óvoda, 59 alapiskola és 4 középiskola. A higiénikusok szerint a legveszélyeztetettebb korcsoportot az 5 év alatti gyermekek alkotják, így a kisgyermekes szülőknek különösen oda kell figyelniük.

Ne pánikoljunk

Szlovákiában péntek estig nem regisztráltak koronavírussal fertőzött beteget. Bár a szakemberek úgy vélik, hogy a járvány előbb vagy utóbb nagy valószínűséggel elér bennünket is, az azonban bizakodásra adhat okot, hogy a tavasz közeledtével az enyhébb időjárás már nem kedvez a vírusnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?