Tegnap eltemették az oktatásügyet – a sírt a kormány ásta

Pozsony |

<p>Koporsó, koszorúk, gyászmenet, az oktatásügy szimbolikus eltemetése a kormányhivatal előtt &ndash; így folytatódott az Egyetemi Oktatók Kezdeményezésének (IVU) harmadik hete tartó sztrájkja.</p>

Kedd délután az Egyetemi Oktatók Kezdeményezése mintegy 300 résztvevő, pedagógusok, diákok, szülők támogatásával szimbolikusan eltemette a kormányhivatal előtt az oktatásügyet. A pedagógussztrájk stafétabotját az egyetemi oktatók február 15-én vették át kollégáiktól. Juraj Draxler tárcavezető a gyászmenet kezdete előtt kijelentette, hogy négy nappal a parlamenti választások előtt egyértelműen politikai akcióról van szó. 

 A szervezők a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) követeléseinek teljesítését követelik. Az IVU szerint a kormány hetek óta állítja, hogy a hétvégi választások miatt már nem léphet a pedagógusok ügyében. Elutasították a két lépésben történő béremelést, az ágazat költségvetésének emelését és a pedagógusok továbbképzési rendszerének átalakítását. Közben pedig napokkal a parlamenti választások előtt, gyakorlatilag egyeztetés nélkül, több befektető több millió eurós állami támogatásáról döntött.

Folytatódik az egyik pozsonyi iskola által kezdeményezett Zöld szalag akció is, amelybe a szülők – és a tanulók – kapcsolódhatnak be. A tiltakozás legerősebb formája, hogy a szülők pénteken nem küldik iskolába gyerekeiket.

A Duna utcán is tiltakoznak
Pénteken a Duna utcai magyar alapiskola és gimnázium tanulói és szülei is otthonmaradással tiltakoznak a kormány politikája ellen. A pozsonyi magyar szülők is tiltakozhatnak a pedagógusok követeléseinek figyelmen kívül hagyása miatt, a Duna utcai alapiskola és gimnázium szülői szövetsége ugyanis csatlakozott a Zöld szalag akcióhoz.  „A szervezetünk egyhangúlag döntött arról, hogy azt javasoljuk a szülőknek, pénteken ne vigyék iskolába a gyerekeiket” – tájékoztatta lapunkat Kassai Zoltán, a szülői szövetség helyi szervezetének elnöke. – Az akció önkéntes, mindenki eldöntheti, hogy bekapcsolódik-e. Az iskolában lesz tanítás, vagyis aki akarja, az elviheti gyerekeit az iskolába.”  Az akciót néhány héttel ezelőtt kezdeményezte a pozsonyi Novohradská utcai Összevont Iskola szülői szövetsége. „Egyetlen követelésünk van, hogy a kormány, a minisztérium kezdjen konstruktív tárgyalásokat a tiltakozó tanárokkal” – mondta lapunknak Štefan Dobák, az akció egyik koordinátora. Azt nem tudják pontosan, hogy hány iskola csatlakozott hozzájuk.  „Csak azokról tudunk, akik ezt jelzik nekünk, jelenleg mintegy 7–8 iskola csatlakozott hozzánk” – mondta a szervező.
Az egyetemi oktatók tegnap a kormányhivatal előtt tiltakoztak. Juraj Halas, az IVU sztrájkbizottságának tagja elmondta, hogy a harmadik hete tartó sztrájkhoz újabb és újabb oktatók, tudományos munkatársak csatlakoznak. Jelenleg 20 felsőoktatási intézmény 573 munkatársa sztrájkol. A tiltakozás péntekig biztosan tart. „A további lépésekről, a sztrájk folytatásáról csütörtökön egyeztetünk” – magyarázta Halas. Nem zárta ki, hogy a választásokat követően újabb nyomásgyakorlásra kerül sor. Tiltakoznak az egyetemi diákok is. Ők minden nap délben az egyetemek épületei elé vonulnak. (Ibos Emese, Lajos P. János)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?