Tavaszi iskolák segíthetik a tanulókat, akik kimaradtak a távoktatásból

koronavírus iskola

A tavaszi szünet idején, önkéntes alapon, ún. tavaszi iskolába járhatnak az alap- és középiskolások. Az Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium (MŠVVaŠ) így próbál hozzájárulni a tanulók közötti különbségek csökkentéséhez, illetve ezzel segíti azoknak a tanulóknak a fejlődését, akiknek nem volt hozzáférése a teljes értékű távoktatáshoz. A TASR-t a MŠVVaŠ sajtóosztálya tájékoztatta.

A tavaszi iskolát az alap- és középiskolák azon évfolyamai szervezhetik meg, amelyeknek az oktatásügyi minisztérium döntése értelmében lehetőségük van a jelenléti oktatás biztosítására. További feltétel, hogy a Regionális Közegészségügyi Hivatal is engedélyezze a jelenléti oktatást az iskolában. Az iskolafenntartó az intézmény igazgatójával együttműködve szervezheti meg a tavaszi iskolát. Az alkalmazottak, a szülők és a tanulók tesztelésének feltételei ugyanolyanok, mint a jelenléti oktatás esetében.

„A tavaszi iskolát olyan iskoláknak, illetve tanulóknak szánják, akik igénylik a tananyag átvételét, kiegészítését, illetve a tudásuk megerősítését“ – közölte Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter. A tavaszi iskola megszervezése azonban az alap- és középiskola fenntartójának és igazgatójának a döntésétől függ. Azt a szülő dönti el, hogy él-e a felkínált lehetőséggel. Az iskola működtetése továbbá a járványhelyzet aktuális alakulásától is függ - mind országos, mind regionális, mind oktatásügyi szinten.

A tavaszi szünet jövő héten kezdődik Besztercebánya, Trencsén és Zsolna megyében, február 22. és 26. között folytatódik Kassa és Eperjes megyében, majd pedig március 1. és 5. között kerül sorra Pozsony, Nyitra és Nagyszombat megyében.

Az oktatási intézményeknek a tavaszi iskola megszervezése miatt keletkezett többletkiadásait megtérítik. A minisztérium azt javasolja az iskolaigazgatóknak, hogy azoknak az alkalmazottaknak, akik az egész héten segítenek a tavaszi iskola biztosításában, 100 euróig terjedő pénzjutalmat fizessenek ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?