Tankönyvek nélkül a diákok

Pozsony |

<p>Az oktatási minisztérium nyilatkozata szerint az iskolák 36 reformtankönyv nélkül kezdik meg a 2012/2013-as tanévet.</p>

A tankönyvek bebiztosítását még erre a naptári évre ígéri a minisztérium.
"Az ősz során minden évfolyam megkapja az összes tankönyvet, vagy a tankönyvek nagy részét." - mondta Michal Kaliňák a minisztérium szóvivője.

A legtöbb könyv a kilencedikes tanulók iskolatáskájából fog hiányozni. Nekik a matematikai, fizika, természetrajz, földrajz, történelem és állampolgári ismeretek tananyagait kell könyvek nélkül tanulniuk.

Az alapiskolák nyolcadikos és negyedikes tanulói négy, a hetedikesek pedig három reformkönyv nélkül kezdik a tanévet. Egy-egy könyv hiányzik majd a harmadik, ötödik és a hatodik osztályban is.

A szakközépiskolákban pedig a matematika tanároknak kell improvizálni, minden évfolyamban. A második évfolyamban nem lesz történelem, kémia és természetrajz. Harmadikban fizika, természetrajz, történelem, negyedikben pedig az állampolgári ismeretek reformkönyve hiányzik majd. 

Gimnáziumban a harmadikosok és a negyedikesek maradnak matek könyv nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?