Szövetség: Budaj vállalja el a felelősséget a vereknyei hulladéklerakó felszámolásának leállásáért!

Szövetség: Budaj vállalja a felelősséget a vereknyei hulladéklerakó felszámolásának leállásáért

A Szövetség szerint Ján Budaj (OĽaNO) ügyvezető környezetvédelmi miniszter felelős azért, hogy nem számolták fel a vereknyei veszélyeshulladék-lerakót.

Sólymos László, a korábbi hidas környezetvédelmi miniszter, aki ma a Szövetség Országos Tanácsának elnöke a párt keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, Budaj tétlensége miatt leállt a vereknyei lerakó felszámolása. Emlékeztetett, az előző kormány idején, az ő hivatali idejében megfelelően előkészítették az óriási mennyiségű veszélyes hulladékot tartalmazó lerakó szanációját.

Sólymos elmondta, a folyamat ott állt meg, hogy a környezetvédelmi tárca mostani vezetése nem fizetett ki néhány tízezer eurót a lerakó által érintett telkek tulajdonosainak, hogy az állam kisajátítsa a szanációs munkákhoz szükséges ingatlanokat. Emiatt a felszámolási munkálatokra kiadott az építkezési engedély a hatályát vesztette.

Sólymos arra szólította fel Budajt, álljon ki a Csallóköz azon lakói elé, akiknek az ivóvizét a lerakó fenyegeti, és vállalja a felelősséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?