Szövetség: A Sajó medrében továbbra is több tonnányi szennyezett üledék van

Sajó k

A Sajó szennyezésével kapcsolatban a hatóságok tétlenségére figyelmeztetett a parlamenten kívüli Szövetség. Pelsőcön tartott sajtótájékoztatóján a párt felhívta a figyelmet, hogy a Sajó medrében továbbra is több tonnányi szennyezett üledék van – tájékoztatott Magdeme Klára, a párt szóvivője.

„A mederben továbbra is több tonnányi szennyezett üledék van, de ezzel egyáltalán nem törődnek” – jelentette ki Orosz Örs (Szövetség). Hozzátette, csak a szennyezés első három hónapjában 386 tonna vas, 156 tonna cink, 3496 tonna szulfát, 46 tonna mangán és 460 kilogramm arzén került a folyóba.

Tavaly február közepén színezte vörösre a Sajót az egykori Siderit bányavállalat alsósajói vasércbányájából kiömlő víz. 2022 júniusának közepén katasztrófaelhárítási munkákat végeztek a bányában annak érdekében, hogy csökkentsék a Sajóba kerülő szennyezett víz mennyiségét. A környezetvédelmi tárca közlése szerint a kormány dönt arról, milyen tartós megoldással lehet felszámolni a folyó szennyezését. Az egyik megoldás betoninjekciós eljárás alkalmazása lenne a bányában, ennek tervét a Vasércbányák állami vállalat dolgozta ki.

A Rozsnyói, a Nagyrőcei és a Rimaszombati járás érintett részein továbbra is rendkívüli helyzet van érvényben a Sajó mentén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?