Szlovákiát idővel elkerülhetik a külföldi vendégmunkások

munka
Pozsony |

Csökkenő munkanélküliség, növekvő bérek – erre számíthat Szlovákia az elkövetkező időszakban a Grafton Slovakia szerint. A személyzeti tanácsadó és munkaközvetítő ügynökség arra is figyelmeztet, hogy a külföldi munkavállalók számára az ország lassan elveszítheti a vonzerejét.

A szlovákiai munkapiacra továbbra is jelentős hatást gyakorol a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bizonytalanság és a kormány kaotikus viselkedése – vallják a Grafton Slovakia elemzői, akik szerint azonban ennek ellenére egyre nagyobb sebességbe kapcsolhat a gazdasági növekedés, és az állástalanok közül is többen tudnak majd elhelyezkedni. „Ha a kormány hatékony járványellenes intézkedéseket vezet be, az üzemek gyártása akár gyorsabb ütemben is nőhet. A cégek egyelőre derűlátók, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy újra felvegyék a járvány kirobbanása előtti tempót, és nem csupán a foglalkoztatottság, hanem a bérek növekedése szempontjából is” – mondta el lapunknak Miroslav Garaj, a Grafton Slovakia ügyvezető igazgatója.

A Statisztikai Hivatal szerint az állástalanok száma idén nyáron elérte a 225 ezret, miközben a munkáltatók több mint 73 ezer állást kínáltak. Garaj szerint egyes ágazatokban, így például az IT-szektorban, az autógyártásban és az iparban továbbra is hiányoznak a szakképzett alkalmazottak. „A helyzetet külföldi munkaerővel próbálják megoldani, azonban a járvány miatt ez az elmúlt időszakban több nehézségbe ütközött (folyamatosan változó határátlépési szabályok, kötelező karantén a beutazók számára, rendszeres tesztelés), nem beszélve az ezzel kapcsolatos bonyolult adminisztratív teendőkről” – mondta el Garaj. Szerinte azonban ennél is fontosabb tényezőnek számít, hogy a külföldi munkaerő szempontjából Szlovákia számára kulcsfontosságú országokban – Ukrajnában, Szerbiában, Romániában – az elmúlt időszakban megugrott a külföldi beruházások száma, ami az ottani béreket is felfelé nyomta.

„Szlovákia az elkövetkező időszakban a külföldi vendégmunkások számára így már nem feltétlenül számít majd olyan vonzónak a fizetések szempontjából, mint korábban”

– állítja a Grafton Slovakia vezetője.

A jó hír azonban, hogy a Grafton országos felmérése szerint Szlovákiában is nőnek majd a fizetések az elkövetkező időszakban, kompenzálva a tavalyi stagnálást. Országos átlagban a fizetések már most 3,5 százalékkal haladják meg a járvány előtti, vagyis 2019 második felében mért szintet. A legnagyobb növekedést, nagyjából 13 százalékosat Zsolna és Eperjes megyében mérték, míg az ágazatok közül az ipar, a kereskedelem és az egészségügy vezet, nagyjából 10 százalékos növekedéssel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?