Szlovákiában eddig 25 személy vesztette el állampolgárságát

Pozsony |

<p>Szlovákiában fél év alatt 25-en veszítették el állampolgárságukat amiatt, hogy felvették egy másik ország állampolgárságát - közölte a Pravda című független szlovák napilap kedden.</p>

A 25 személy többsége német, illetve osztrák állampolgárságot vett fel, míg egy nő magyar állampolgár lett.
   
Szlovák állampolgárságukat mindnyájan a tavaly július 17-én életbe lépett módosított állampolgársági törvény alapján veszítették el. A jogszabály, amelyet a határon túli magyarok egyszerűsített honosítására vonatkozó budapesti törvénymódosításra válaszul fogadott el a szlovák parlament, kimondja: automatikusan elveszíti eredeti állampolgárságát minden olyan szlovák állampolgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát.
   
Az Iveta Radicová vezette jobbközép szlovák kormány tavalyi hivatalba lépésekor megígérte, hogy módosítja a Robert Fico-féle módosítást, amelyet diszkriminatívnak tart, mert bünteti a szlovák állampolgárokat. A vita a koalícióban már hónapok óta folyik, de máig sincs megállapodás arról, hogyan módosítsák a törvényt.
   
A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a magyar-szlovák Híd párt elfogadták a külügyminisztérium javaslatát, miszerint a jövőben a magyar állampolgársági törvény Szlovákiában nem lenne érvényes.  Ugyanakkor mindazok, akik a Fico-féle módosítás alapján elveszítették szlovák állampolgárságukat, visszakapnák azt.
   
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) viszont azt is szeretné elérni, hogy akik kettős állampolgárok lesznek, azok a jövőben ne tölthessenek be bizonyos állami pozíciókat, ne lehessenek rendőrök, katonák, tűzoltók vagy vámosok. A Híd ezt ellenzi. Bugár Béla pártelnök szerint ezt a kört azokra kellene szűkíteni, akik államtitkokkal kerülnek kapcsolatba.
   
A legújabb kezdeményezéssel az SaS parlamenti frakciójának tagja lépett elő. Igor Matovic képviselő társai nevében javasolta: úgy módosítsák a törvényt, hogy csak azok veszítsék el szlovák állampolgárságukat, akik anélkül vesznek fel egy másik állampolgárságot, hogy az illető országban lakóhelyük lenne. Ez a gyakorlatban nyilvánvalóan azokra a szlovákiai magyarokra vonatkozna, akik magyar állampolgárságot kérnek.
   
A szlovák állampolgársági törvény módosítása a tervek szerint februárban kerül a pozsonyi parlament elé. Minthogy a Fico vezette ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) is jelezte, hogy szintén beterjesztene egy módosítást, pillanatnyilag lehetetlen megmondani, hogyan fog megváltozni az eddigi jogszabály, s megváltozik-e egyáltalán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?