Fotó: Profimedia
Szlovákia-szerte lefoglalták az automatákat, amelyekből kábítószert lehetett vásárolni
Országszerte lefoglalja a rendőrség azokat az automatákat, amelyekből HHC hatóanyagot tartalmazó termékeket lehetett vásárolni – jelentette be Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a közösségi hálón közzétett videójában.
„A hatóanyagot tartalmazó italok, olajok és egyéb termékek szabadon hozzáférhetők voltak például a bevásárlóközpontokban, még a gyerekek is gond nélkül megvásárolhatták őket” – magyarázta a belügyminiszter.
A videóban elmondta, ezt az „bizniszt” november elején leállították Szlovákiában. „Ezzel véget vetettünk a modern kori kábítószer-kereskedők jövedelmező tevékenységnek” – mondta Šutaj Eštok.
Kijelentette, hogy továbbra is keményen fognak küzdeni a kábítószer ellen. Egyúttal felszólította a politikusokat, hogy hagyjanak fel azokkal a kijelentésekkel, miszerint „a drogok nagyszerűek lehetnek”, és hogy meg kell fontolni a legalizálásukat.
A kábítószerek és pszichotróp anyagok listája novemberben bővült. A listán szerepel a HHC, a HHC-P és a HHC-O is, amelyeket speciális automatákból lehetett megvásárolni Szlovákiában.
Az egészségügyi minisztérium korábban arra figyelmeztetett, hogy a HHC-t nyíltan árulják a THC-tartalmú kannabisztermékek legális helyettesítőjeként, noha a rendelkezésre álló információk szerint a HHC hatásai hasonlóak a THC-éhoz. A tárca közölte, hogy az anyagot a tiltott anyagok listájára kell sorolni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.