Szlovákia lemarad a zöld átalakulásban

energia
Pozsony |

A szlovákiai politikusok ugyan rengeteget beszélnek a megújuló energiaforrások felhasználásának a növeléséről, a szakmai szervezetek szerint azonban ezért valójában rendkívül keveset tesznek, e téren így továbbra is jelentős lemaradásban van az ország. Mit tehetnénk, hogy javuljon a helyzet?

Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének a legnagyobb skóciai városban, Glasgowban zajló, hivatalosan hétfőn megnyitott és november 12-ig tartó ülésén ugyan már eddig is rengeteg ígéret hangzott el a politikusok részéről, ám hogy ezekből mi valósul meg, az egyelőre a jövő kérdése. A szakemberek szerint jóval kevesebb hangzatos beszédre és több hatékony intézkedésre lenne szükség. Mindez érvényes Szlovákiára is. „Nagyon szívesen számolnánk be arról, hogy a szlovák kormány látványos előrehaladást tett a klímaváltozás okozta negatív hatások enyhítését célzó vállalásainak a teljesítésében, a megújuló energiaforrások esetében azonban ez egész biztosan nem lenne igaz” – nyilatkozta lapunknak Kateřina Chajdiaková, a Szlovák Klímakezdeményezés (SKI) koordinátora.

Botrányos hozzáállás

A megújuló energiaforrások (szélenergia, napenergia, vízenergia, geotermikus energia, biomassza) a fosszilis tüzelőanyagok (szén, kőolaj, földgáz) alternatívái, amelyek segítséget nyújtanak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez, diverzifikálják az energiaellátást, és csökkentik a fosszilis tüzelőanyagok (különösen az olaj és a gáz) megbízhatatlan és változékony piacaitól való függést. A megújuló energiaforrások használatának az előmozdítására irányuló uniós jogszabályi keretrendszer jelentős fejlődésen ment át az elmúlt 15 évben. Az uniós vezetők 2009-ben azt a célt tűzték ki, hogy 2020-ra az uniós energiafogyasztás 20%-át megújuló energiaforrásokból biztosítsuk, 2018-ban pedig már azt, hogy 2030-ra az uniós energiafogyasztás 32%-a megújuló energiaforrásokból származzon. Szlovákia e tekintetben továbbra is jelentősen lemarad. „Nálunk a megújuló energiaforrások részaránya manapság is 17 százalék alatt mozog, és az ország vállalásai szerint ezt 2030-ig is csak 19,2 százalékra szeretnék növelni, ami az uniós intézmények szerint nem nevezhető nagyon merész célnak” – mondta el Chajdiaková, aki szerint botrányos az ország hozzáállása.

Rengeteg akadály

Mi gátolja a megújuló energiaforrások használatának az elterjedését? „A legnagyobb gond, hogy a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos befektetések rengeteg, teljesen értelmetlen és magas adminisztratív költséggel járnak, amelyek miatt alaposan megdrágul az energiatermelés. Az engedélyezési folyamat is rendkívül hosszadalmas, ami manapság a legtöbb problémát a szélerőművek építőinek okozza” – mondta el Ján Karaba, a Szlovákiai Fotovoltaikus Szövetség és Megújuló Energiaforrások (SAPI) igazgatója. Szerinte az ágazatban vállalkozóknak manapság nem elsősorban állami dotációkra, hanem kiszámítható jogi környezetre és kevesebb adminisztratív akadályra lenne szükségük.

A kormány segíthetne

„A megújuló energiaforrások nélkül Szlovákia a legalapvetőbb klímacélkitűzéseit sem lesz képes megvalósítani” – mondta el Chajdiaková. A Szlovák Klímakezdeményezés ezért szerdán a kormányhoz, azon belül is elsősorban a környezetvédelmi és a gazdasági tárcákhoz fordult segítségért, arra kérve őket, hogy minél hamarabb számolják fel a megújuló energiaforrások elterjedését gátló akadályokat, növelve az ágazat vonzerejét a befektetők számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?