Szlovákia lakosságának több mint kétharmada (67 százalék) 15 és 64 év közötti. A 0-14 éves korosztály a népesség 15,9 százalékát, a 65 évnél idősebbek a populáció 17,1 százalékát teszik ki – derül ki a 2021-es népszámlálási adatokból, amelyeket csütörtökön tett közzé a Statisztikai Hivatal.
Szlovákia lakosságának több mint kétharmada munkaképes korú
A hivatal munkatársai rámutattak, hogy a 2011-es évvel összehasonlítva a még nem munkaképes korban levő (0–14 évesek) lakosok arányának enyhe növekedése figyelhető meg, ugyanakkor jelentősen növekedett a már nem munkaképes (65 év felettiek) aránya. „Ez az arány 2011-ben 12,7 százalék volt” – emlékeztettek a szakemberek.
Ľudmila Ivančíková, a Statisztikai Hivatal társadalomstatisztikai és demográfiai osztályának főigazgatója, a 2021-es népszámlálás szakértője hangsúlyozta, hogy oda kell figyelni a legidősebb lakosok arányának alakulására. „A 65-69 éves korosztály a lakosság 6,2 százalékát teszi ki, a 70-80 év közöttieké 9,4 százalékot, az ennél is legidősebbek aránya pedig 1,5 százalék” – közölte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.