Ismert emberek laknak a kirakatban, a hajléktalanok lakáshoz jutását támogatják

hajléktalan k

A lakást bérbe adók felkutatása a célja Az utca nem lakás (Ulica nie je domov) nevű projektnek. A szervezők olyan lakástulajdonosokat szeretnének találni, akik hajlandók lennének elfogadható bérleti díj fejében hajléktalanoknak bérbe adni a lakásukat. A Depaul Slovensko szervezet tíz lakást keres erre a célra Pozsonyban és a főváros környékén. A csütörtöktől szombatig tartó projektet több ismert személyiség is támogatja, akik felváltva fognak a pozsonyi Kő téren álló áruház kirakatában lakni.

„Az otthon biztonsága a mentális és fizikai egészség, a magánélet és társadalmi viszonyok javítása, valamint a munkahely megtartásának és a stabil jövedelemnek az előfeltétele” – hangsúlyozta Ján Mock, a Depaul Slovensko dolgozója, szociális munkás. Mosk hozzátette, kisebb, egy- vagy kétszobás lakásokat, illetve garzonlakásokat keresnek. Olyan hajléktalanoknak szeretnének lakhatást nyújtani, akik készen állnak a saját lábukra állni. Egy kérdőív alapján választják ki őket, feltérképezik, hány évesek, mennyi ideje élnek az utcán, milyen pszichológiai diagnózisuk van, van-e valamilyen függőségük.

Ami a bérleti díjat illeti, fontos, hogy a bérbeadó hajlandó-e olyan bérleti díjat szabni, amit meg tud fizetni az ügyfél. „Ezek az összegek elvileg a jelenlegi pozsonyi bérleti díjak alatt vannak. Az a célunk, hogy az ügyfél maga fizesse a bérleti díj lehető legnagyobb részét” – mondta Mock, és hozzátette, szükség esetén a Depaul Slovensko fizeti ki a bérleti díjat.

A projektet ismert személyiségek azzal támogatják, hogy a kirakatban fognak laki. A nappaliból és hálószobából álló lakássá átalakított kirakatot csupán egy vékony üveglap választja el az utcától. „Ez az üveglap az utca és az otthon biztonsága közötti törékeny határvonalat jelképezi, ezen a határon billegnek kiszolgáltatott emberek ezrei. Közülük sokan az ügyfeleink, szeretnénk néhányuk álmát valóra váltani, és lakáshoz segíteni őket” – mondta Jozef Kákoš, a Depaul Slovensko igazgatója. A kirakatlakók között lesz többek között Braňo Deák, Štefan Martinovič és Tomáš Pokorný színész, Zuzana Kovačič Hanzelová műsorvezető, Tono S. rapper, Tomáš Sloboda és Óvary Anna énekes.

A 2021-es népszámlálás eredményei szerint Szlovákiában több mint 71 ezer hajléktalan él. Vannak köztük foglalkoztatottak és munkanélküliek, szülési szabadságon levők, idősek, de diákok és egyetemi hallgatók is. Körülbelül negyedüknek van munkája.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?