Szlovákia idén is csatlakozik a Föld órájához, lekapcsolják a pozsonyi vár világítását

pozsonyi vár

Szombaton tartják a Föld óráját, amikor is világszerte lekapcsolják a híres épületek és műemlékek fényeit.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) arra bátorítja az embereket, hogy napközben „kapcsolódjanak ki”, és töltsenek egy órát azzal, hogy valami pozitív dolgot tesznek a környezetükért.

A Föld órája a klímaváltozás mellett a biodiverzitás csökkenésének problémájára és bolygónk természeti erőforrásait fenyegető veszélyre hívja fel a figyelmet. „Már nem elég csak védeni a természetet, el kell kezdenünk annak helyreállítását” – mondta Martina Paulíková, a WWF Szlovákia munkatársa.

A szervezet hosszú ideje figyelmeztet a természet védelmére. „El kell különítenünk olyan területeket, ahol az állatok szabadon mozoghatnak, ahol fák nőhetnek. Egyszerűen csak adjunk teret a természetnek” – mondta Paulíková. Hozzátette, hogy a sok emberi beavatkozás a természetbe negatív hatással volt a környezetre, az egészségre és az életünkre.

Szlovákia is bekapcsolódik a Föld órájába, szombaton 20:30 és 21:30 között lekapcsolják a pozsonyi vár világítását.

Szombaton a WWF Slovakia csapata önkéntesekkel együtt táblákat helyez ki a Garam folyó védett területének megjelölésére. Ebből az alkalomból a folyó partját is megtisztítják a hulladékoktól. Az idei Föld órájának további céljai közé tartozik, hogy az embereket arra ösztönözze, tevékenységüket a természet javára fordítsák, kilépjenek a megszokottból, és hosszú távon felelősségteljesebben, bölcsebben és gazdaságosabban éljenek.

A Föld órája kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a klímaválság következményeire. 2011 óta Szlovákia is részt vesz a kezdeményezésben, több hazai kastély, híd és egyéb épület világítását is lekapcsolják a Föld órája alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?