Szlovákia elkerüli a recessziót

Klimek
Pozsony |

A szlovák gazdaság idén elkerüli a recessziót, ami jelentős részben az energiaárakra bevezetett árplafonnak és az uniós források lehívásának köszönhető – jelentette be kedden Marcel Klimek ügyvezető pénzügyi államtitkár a szaktárca legfrissebb gazdasági előrejelzésére hivatkozva.

Eszerint Szlovákia bruttó hazai terméke (GDP) – a tavalyi 1,7 százalék után – idén 1,3%-kal nőhet, míg az éves infláció 9,8% körül mozog majd, a tavalyi 12,8 százalékkal szemben. A minisztérium tavaly ősszel a mostanihoz képest még mérsékeltebb, 0,6% körüli gazdasági növekedést jósolt Szlovákiának az idei évre, miközben 13,5%-os inflációval számolt, vagyis ma már derűlátóbb a jövőt illetően.

„A jó hír, hogy az infláció üteme fokozatosan elkezd csökkenni, ami javítja a gazdaság növekedési kilátásait. Az idei évre jósolt 9,8 százalékos infláció jövőre 5,3 százalékra lassulhat, és 2026-ra már visszatérhet a két százalék körüli szintre. A makrogazdasági előrejelzésünk szerint az élelmiszerek és az áruk, majd később a szolgáltatások drágulása is visszafogottabb lesz, míg az üzemanyagárak az elkövetkező években még csökkenhetnek is”

– tette hozzá Klimek.

A szaktárca előrejelzése szerint a növekvő kereslet, amelyet az enyhülő infláció és a háztartások stabilizálódó reáljövedelmei támogatnak, jelentősen hozzájárul a gazdasági helyzet javulásához, miközben a GDP-növekedés felét az uniós gazdaságélénkítési támogatások biztosíthatják. A tavaly tapasztalt 4,2 százalékos visszaesést követően a reálbérek idén már 0,6, jövőre pedig 2,6 százalékkal nőhetnek, ami azt jelenti, hogy a fizetések már gyorsabban nőnek majd, mint a fogyasztói árak. A munkanélküliség ezzel párhuzamosan – a tavalyi 6,2 százalékról – idén 5,8, jövőre pedig 5,4 százalékra eshet vissza. Klimek szerinet azonban továbbra is fennáll a kockázata annak, hogy Oroszország fokozza az Ukrajna elleni agresszióját, ami a mezőgazdasági termékek és az energia árának a további növekedéséhez vezetne. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?