Már rég nem a Pohodáról beszélünk

Nem azért, mert egy kulturális rendezvényt kritika ért – egy demokráciában ez természetes. Hanem azért, mert a Pohoda mára csupán ürügy egy sokkal nagyobb politikai játszmához. A recept ismerős. Először megkérdőjelezik magát az eseményt. Aztán górcső alá kerülnek az ott szereplő „hazaáruló” művészek, a szervezők, majd azok a tízezrek, akik évről évre ott buliznak. Végül pedig már nem egy fesztiválról beszélünk, hanem egy veszélyes, gyanús, a nemzet érdekeivel szemben álló társadalmi csoportról. Egy mesterségesen felépített ellenségről. Ez bizony már identitáspolitika. A Fico-kormány el akarja dönteni, ki számít „igazi” szlováknak. Az ember néha már azt várja, mikor jelenik meg egy hivatalos hazafiságmérő készülék, az egyik oldalán az állami címerrel, a másikon egy leolvasóval, amely megállapítja, megfelelő dalokat hallgatsz-e, megfelelő rendezvényekre jársz-e, és kellő lelkesedéssel bólogatsz-e a megfelelő politikusok mondataira. Ha nem, akkor külföldi érdekcsoportok kiszolgálója vagy.

A Fico-kormány kulturális téren egyre látványosabban követi azt a receptet, amelyet Orbán Viktorék hosszú éveken át sikerrel alkalmaztak Magyarországon. A dolog pofonegyszerű: ha a valóság kellemetlen, teremts helyette egy alternatív valóságot. Ha az emberek komoly dolgokra kérdeznének rá, adj nekik kulturális háborút. Már nálunk is megvannak a „kormányközeli” zenészek, előadóművészek, filmesek, a legnagyobb állami kulturális intézmények igazgatói székeiben már a miniszter asszony csókosai ülnek, a támogatásokról döntő bizottságokban úgyszintén.

Az ilyen politika rövid távon mozgósíthat ugyan szavazókat, de végül csak bizalmat rombol. A legnagyobb ellentmondás, hogy miközben a Fico-kormány szuverenitásról és hazafiságról beszél, kulturális frontokat nyit saját állampolgárai ellen. Mintha a hazaszeretetet politikai hovatartozás vagy zenei ízlés alapján lehetne mérni. Viszont sokkal könnyebb kijelölni egy ellenséget, mint megoldásokat találni az egészségügy, az oktatás vagy a gazdaság problémáira. Egyszerűbb érzelmeket gerjeszteni, mint reformokat végrehajtani. Épp ezért veszélyes ez az egész. Mert a Pohoda után holnap kipécézhetnek egy másik fesztivált, civil szervezet, társadalmi csoportot. Márpedig ez az ország azoké is, akik másként gondolkodnak, más zenét hallgatnak vagy más pártra szavaznak. Egy ország attól lesz erős, hogy a különböző ízlésű, nemi identitású, világnézetű emberek egyaránt otthon érzik magukat benne. Valahogy úgy, mint a Pohoda Fesztiválon.

És még valami. A mai világ egyik legnagyobb problémája a bizalomvesztés. Hiányzik az emberek közötti, az intézményekbe vetett bizalom, a jövőbe vetett bizalom. Ha viszont 10 000 ember egy évvel előre jegyet vásárol egy olyan fesztiválra, amely még egyetlen fellépő nevét sem hozta nyilvánosságra, az pont a bizalomról szól...