A NATO ankarai csúcstalálkozója után sokan ismét azt kérdezik: közelebb került-e Ukrajna a tagsághoz? A válasz röviden: nem. De a valódi kérdés már nem is ez.
Ankarában ugyanis nem egy új, „európai NATO” körvonalai rajzolódtak ki, hanem egy olyan szövetségé, amely fokozatosan alkalmazkodik Donald Trump politikai valóságához. Ez első hallásra paradoxonnak tűnhet, hiszen Trump évekig a NATO egyik legélesebb kritikusa volt. Mégis, ma éppen az ő követelései formálják a szövetséget. És bizony Trump stílusa hatékonyabb, mint a Biden-éra diplomáciai nyomása.
Az európai tagállamok elfogadták a magasabb védelmi kiadásokat. A hangsúly áttevődött a hadiipari termelésre, a közös fejlesztésekre, a drónokra, a légvédelemre és a logisztikára. A biztonságpolitikai vita egyre kevésbé arról szól, ki mennyit ad Ukrajnának, és egyre inkább arról, hogyan építi fel Európa saját hadiipari kapacitásait. Az európai koordináció azonban egyelőre inkább mítosz, mint valóság: a nemzeti hadiiparok versenye zajlik, ahol a legnagyobbak visznek szinte mindent. Erről az ukránok sokat tudnának mesélni.
Ez Washington számára politikai siker. Az Egyesült Államok továbbra is a NATO vezetője marad, miközben az európaiak többet fizetnek, és jelentős részben amerikai technológiát vásárolnak. A „stratégiai autonómia” helyett továbbra is amerikai vezetésű NATO képe bontakozik ki. Kijev ezt felismerte. Zelenszkij már nem azt hangsúlyozza, hogy országa segítségre szorul, hanem azt, hogy Európa biztonságának egyik legfontosabb termelőjévé vált. Harctéri tapasztalatot, dróntechnológiát, innovációt és hadiipari kapacitást kínál. A NATO nyilatkozata ezért már úgy fogalmazott: Ukrajna hozzájárul a transzatlanti biztonsághoz. Ez nem tagság, de politikailag fontos elmozdulás.
Ankara másik nyertese Törökország volt. Recep Tayyip Erdoğan ismét bebizonyította, hogy Ankara nélkül ma már aligha lehet európai biztonságpolitikát építeni. Miközben a Közel-Kelet, a Fekete-tenger és Ukrajna egyszerre kerültek napirendre, Törökország ismét a NATO egyik megkerülhetetlen központi szereplőjévé vált. Ez egyben figyelmeztetés Európának is: a kontinens biztonsági architektúrája nem képzelhető el az EU határain belül.
Persze a lelkesedést érdemes hűteni. A bejelentett 70 milliárd eurós katonai támogatás jelentős része korábbi vállalások átcsomagolása, a végrehajtás pedig a következő évek költségvetési vitáin múlik. Olaszországban, Hollandiában és más országokban már most látszanak a politikai és fiskális feszültségek. A legfontosabb változás mégis stratégiai. A NATO már nem abból indul ki, hogy a háború lezárása után visszatérhet a korábbi európai biztonsági rend. Ellenkezőleg: abból, hogy Oroszország hosszú távon is a fő katonai kihívás marad, és a háború végére valószínűleg nagyobb, tapasztaltabb és technológiailag fejlettebb hadsereggel fog rendelkezni, mint 2022 előtt.
Ankara valódi üzenete: a Nyugat már a háború utáni korszakra készül. És ebben a korszakban nem egy önálló európai NATO születik meg, hanem egy olyan szövetség, amely Trump logikáját követve egyszerre lesz európaibb a finanszírozásában, amerikaibb a vezetésében, és ukránabb a hadviselésében.
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.