Szlovákia beleegyezik a Kijevnek nyújtandó támogatásba

Juraj Blanár

Szlovákia egyetért Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak azzal a javaslatával, hogy a szövetségesek kötelezzék el magukat amellett, hogy évente legalább 40 milliárd euróval támogatják Ukrajnát, feltéve, ha ebből az összegből nem harci rendszereket is vásárolnak – közölte Juraj Blanár külügyminiszter, a NATO-országok külügyminisztereinek prágai informális találkozója után.

„Készek vagyunk tárgyalni erről, mert Szlovákia segíteni akar. De hangsúlyoznom kell, ez csak akkor érvényes, ha teljesül az a feltétel, hogy nem harctéri rendszereket is  vásárolnak a támogatásból, például aknamentesítőket, kotrógépeket és hasonló berendezéseket. Halálos fegyverek vásárlásához azonban semmiképpen sem akarunk hozzájárulni” – hangsúlyozta Blanár. Szerinte a pénzeket Ukrajna stabilizálására kell fordítani.

A külügyminiszter hozzátette, Szlovákia tagja az aknamentesítő koalíciónak, és ehhez nemcsak az emberi és szakmai, hanem a termelési kapacitásokat is maximálisan ki akarja használni. „Mi gyártjuk az egyedülálló Božena aknamentesítő rendszert, ilyen már működik Ukrajna területén, és továbbiakat szeretnénk az országba szállítani” – jelentette be a külügyi tárca vezetője.

Azzal a jelenleg vitatott kérdéssel kapcsolatban, hogy Ukrajna a Nyugat által szállított fegyvereket bevetheti-e oroszországi célpontok ellen, Blanár úgy reagált, hogy ez kétoldalú kérdés, ezért minden államnak magának kell döntenie róla. „Kérdéses, hogyan reagálna Oroszország, ha Ukrajna bevetné ezeket a fegyvereket. Ugyanakkor még nem tudni, hogy ez közelebb vinne-e a probléma megoldásához, vagy éppen az eszkalálódásához vezetne” – mondta miniszter, és hozzátette, a szlovák kormány a konfliktus mielőbbi békés megoldását támogatja. Blanár azt mondta, Szlovákia mindent meg fog tenni ezért a svájci békecsúcson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?