Szlovákia a normális politikai kerékvágásban

Pozsony. Az idei választások során nem változott a szlovákiai választópolgárok struktúrája, állapította meg Grigorij Mesežnikov politológus.

Mesežnikov szerint befejeződött a demokratikus rendszerért folytatott harc A Markíza televízió Testre szabva című műsorában a választások eredményét és a kereskedelmi tévé megbízásából az MVK ügynökség által készített felmérés eredményeit elemezve a neves szlovák politológus arra a következtetésre jutott, hogy ha nem lesz súlyos földrengés a pártrendszerben, bizonyos mértékig a következő voksolás eredményeit is meg lehet jósolni. Mesežnikov szerint a polgárok döntése, mely alapján jobbközép kormánya lesz Szlovákiának, lehetővé teszi a szükséges „európai reformok” megvalósítását, és az ország fejlődésére ezentúl nem nyomja rá bélyegét a demokratikus rendszerért folytatott harc. „Szlovákia bekerült a normális politikai kerékvágásba” – véli az IVO társadalomkutató intézet vezetője, aki szerint négy év múlva a szavazással kapcsolatban valószínűleg már nem kell majd a kulcsfontosságú és sorsdöntő szavakat használni.

Az MVK felmérésében speciális csoportokra összpontosított; megvizsgálta, hogy mely pártok mely társadalmi rétegekben népszerűek, illetve hogy ha csak bizonyos csoportok – férfiak, nők, munkanélküliek, vállalkozók, nyugdíjasok, városiak, vidékiek – szavaztak volna, mi lett volna az eredmény.

Az új pártokkal kapcsolatban például kiderült: a Smer néhány speciális réteg támogatását élvezi, az ANO pedig főleg a vállalkozók körében népszerű, de ugyanakkor mindkettő képes volt megszólítani a fiatalokat, az elsőválasztókat. Ezzel szemben az idősebbek és a munkanélküliek elsősorban a HZDS-t választották. Ismét bebizonyosodott, hogy a Vladimír Mečiar vezette mozgalom főleg a kevésbé művelt emberek körében és vidéken népszerű, ugyanúgy elmondható a Magyar Koalíció Pártjáról is, hogy regionális jellegű párt, hiszen a falvakban nagyobb a támogatottsága, mint a városokban.

Többek számára a Dzurinda vezette SDKÚ választási eredménye meglepetés volt, hiszen a korábbi népszerűségi mutatók alapján a pártnak gyengébb eredményt jósoltak. Ezzel szemben Mesežnikovot – saját bevallása szerint – nem lepte meg az SDKÚ „teljesítménye”, mert a pártnak voltak úgynevezett „félretett” szimpatizánsai; azokról a polgárokról van szó, akik korábban az SDK-t támogatták, sokáig azonban haboztak, kire szavazzanak, és végül az SDKÚ mellett döntöttek. „Célirányos, jó kampánya volt a pártnak, és a magasabb preferenciák annak a kivételesen jó módszernek is köszönhetők, hogy Mikuláš Dzurinda képes volt megfogalmazni és beismerni hibáit” – mutatott rá az IVO szakértője, aki szerint a jelenlegi miniszterelnök uniójának a Demokrata Párt is „adott néhány százalékot.” Amennyire jó volt Dzurinda taktikája, annyira ártott magának Robert Fico a támadó és erőszakos jellegű kampányával. A Smer pozícióját az is gyengítette, hogy már a választások előtt ultimátumszerűen elutasította az együttműködést néhány lehetséges partnerrel.

A kommunisták parlamentbe jutásával kapcsolatban Mesežnikov úgy véli, a KSS négy év múlva is összeszedhet néhány „tiltakozó szavazatot”, ugyanis mindig lesznek polgárok, akik elégedetlenek pillanatnyi szociális és társadalmi helyzetükkel. A kommunisták most is főleg a nagy munkanélküliséggel és rossz szociális körülményekkel sújtott helyeken voltak sikeresek. Mivel azonban két másik ellenzéki párt is megpróbálja majd megszerezni a kormány politikájával, illetve az annak gazdasági következményeivel elégedetlen lakosok rokonszenvét, nem valószínű, hogy jelentősen emelkedni fog a kommunisták támogatottsága. Vladimír Mečiar esetleges visszavonulásával kapcsolatban a politológus azt mondta, Mečiar távozása a mozgalom éléről súlyos sokk lenne a párt számára; egyébként pedig nincs nagy esély egy Mečiar nélküli HZDS-re, mert bár a regionális struktúrák elégedetlenkednek, feszült a hangulat a mozgalomban, a pártvezérnek továbbra is nagyon erős a pozíciója, és minden jel arra utal, hogy Mečiar még nem kíván viszszavonulni.

A következő grafikonokból kiolvasható, hogy ha csak az egyes társadalmi csoportok körében zajlottak volna a választások, milyen lett volna a pártok támogatottsága. A grafikonokat az MVK Markíza televízióban közzétett felmérése alapján készítettük. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?